Részlet a Maradj velemből

Nagyon örülök, hogy ennyi érdeklődtök a Maradj velem iránt. Az biztos, hogy nekem idén már megvan a karácsonyi ajándékom, hiszen tényleg rengeteg kedves szót kaptam mostanság, amire nem is számítottam 🙂 Most úgy gondoltam, hogy megosztom veletek a regény elejét, hátha van kedvetek beleolvasni!

2012

KEDD

MX1047_Maradj_velem-softcover.inddZsibbadó szájjal, egy pohár vodkával a kezemben rogytam le az előszobában. A fejemben hallottam a szívem lüktetését, a szemem égett, az agyamba betolakodtak a délután emlékképei. A telefonhívás egy ismeretlentől, aki közölte, hogy meghalt a bátyám. Nem hittem el. Izzadó tenyérrel, remegő lábakkal autóba ültem, és egyenesen Manhattanbe hajtottam Chris menő, háromszobás lakásához, amit simán fenn tudott tartani az ügyvédi fizetéséből. A második otthonom előtt mentőautó állt. Nem villogott. Mögötte egy fekete kocsi nyitott ajtókkal.

A számba haraptam, érezni akartam a fájdalmat, hátha attól elfelejtem a vérrel teli kád látványát, ahol a bátyám véget vetett az életének. De újra átéltem, ahogy zsibbadt tagokkal állok a nappali közepén, ahol pár napja filmet néztünk a nagyképernyős tévén. Egy vörös hajú nő beszélt hozzám, papírokat kellett kitöltenem, de a hangja távolinak tűnt. A napom fájdalmas ügyintézéssel telt, a torkomba széles gombóc feszült. Egy férfinak mégse illik sírni, miközben megbeszéli az illetékesekkel, hogy egy hét múlva temessék el a harmincöt éves bátyját, akivel az előző nap még telefonon beszélt. Nem is tudom, hogy sírni akartam-e, vagy inkább ordítani.

Belekortyoltam a fanyar vodkába, aminek a szaga visszahozta anyám emlékét. A kezem ökölbe szorult. Egy forró könnycsepp végigcsorgott az arcomon, remegtem a dühtől. Christ anyánk ölte meg, és senki sem tud róla. Mindenki értetlenül áll a sikeres ügyvéd halála előtt. A csodás manhattani házban élő puccos szomszédok sajnálkozva rázták a fejüket, ahogy kiléptem a bátyám lakásának ajtaján.

Tántorogva felkeltem a szőnyegről. Lesöpörtem pár felesleges kéziratpapírt az íróasztalom barna felületéről, és bekapcsoltam a laptopomat. Elhatároztam, hogy azt teszem, amihez a legjobban értek.

Egy hetem volt a temetésig, hogy elmeséljen a történetünket. Azt, hogy Chris hogyan mentette meg az életemet a saját anyánktól.

1992

A szüleink nagyon fiatalon házasodtak össze. Margaret Thompshon és James Pennington egy házibuliban ismerkedett meg New Yorkban. Apánk ekkor végzős volt a főiskolán, amíg anyánk hétvégi lazításra érkezett a városba, csupán tizenhét évesen. Ahogy azt kell, egy könnyed egyéjszakás kalandba bonyolódtak. Valószínűleg sohasem lett volna több közük egymáshoz egy futó kalandon kívül, hogyha Chris nem érkezik meg váratlanul. Apánk gazdag, New York–i család sarja volt, amíg Margaret egy egyszerű kisvárosi lány, aki el sem gondolkozott a továbbtanuláson. Apa felelősségteljes huszonéves lévén azonnal elvette feleségül a fiatal és gyönyörű Margaret Thompshont. Ezt apai ágon a nagyszüleink igen rossz néven vették, hiszen James felhagyott a tanulmányaival, hogy rendes munkát szerezzen, amellyel képes lesz eltartani a családját. Apánk csekély támogatást kapott igen tehetős nagyszüleinktől, de egyedül kellett tovább boldogulnia.

Egy Glens Falls nevű, New York állam északi részén található városban nőttünk fel. Az első évek egészen szépen alakultak, James segített az otthoni teendőkben, anyánknak nem kellett egyedül maradnia Chrisszel. Két év sem kellett hozzá és anyánk újra terhes lett, velem. A születésemmel minden felborulni látszott. Apánk másodállást vállalt, mivel egy négytagú családot kellett eltartania. Húszéves anyánk pedig mély depresszióba süllyedt, és hamarosan az alkoholban találta meg egyetlen vigaszát.

Chris véget nem érő gondoskodása már négyéves kora előtt elkezdődött. Csupán hat–hét hónapos lehettem, amikor anyánk annyira kiütötte magát, hogy egy teljes álló napra felém sem nézett. Apa tizenkét órás műszakot vállalt, ezért az akkor alig négyéves bátyám adta a számba a cumisüveget és tejjel itatott. Természetesen ezt csak apánk elbeszéléseiből tudjuk.

Anyánk keze sokszor eljárt kisebb korunkban is. Szigorú szabályok szerint éltünk, amit igyekeztünk betartani, mert durva verések jártak büntetésként. Főként a bátyámon csattant az ostor. Margaret Pennington hangulata és alkoholizmusa az évek során egyre csak rosszabb és rosszabb lett.

Igazán 1992–ben borult fel fenekestül a kényesre felépített egyensúly. Életem legforróbb ősze volt, amelynek egyetlen izzadságcseppjét sem fogom elfelejteni. Apánk munkája egyre többet követelt, James Pennington pedig nem verte ki a fejéből, hogy mind a két fiát egyetemre szeretné küldeni. Utazóügynökként tevékenykedett, ezért sokszor heti két–három éjszakát is távol töltött. 1992 őszén hetekre el kellett mennie, hogy távolabbi államokat is célba vehessen.

Leave a Reply

Your email address will not be published.