Karácsonyi hála tőlem, nektek

Ha valamit megtanultam az utóbbi pár évben az az, hogy ki kell fejezni a hálát. Nem csak karácsonykor, hanem minden egyes alkalommal, ha olyan dolog történik velünk, amiért hálásak lehetünk. Sajnos én is hajlamos vagyok a rosszat felnagyítani, a jót lekicsinyíteni, pedig egy-egy magunkban elmormogott köszönömmel is sokat tehetünk a lelki békéért. Én az utóbbi két hétben túlcsordultam a hálával, már szinte fogalmam sincs, hogyan is sorjázzam a köszönömöket annak a rengeteg embernek, aki valamiképp kifejezte, hogy örül a Maradj velemnek és a megjelenésnek. Úgy gondoltam, összefoglalom, hogy miért is vagyok én olyan nagyon hálás.

Az utóbbi két hét elképesztő volt. Az, hogy a Molyon ennyien tettétek váró és kívánságlistára a könyvemet, minden várakozásomat felülmúlta. Hihetetlen volt olvasni a saját nevem mellett, hogy valaki tényleg az én könyvemet szeretné karácsonyra. A nevem szinte elidegenedett, eltávolodott tőlem, emlékezetnem kellett magamat arra, hogy ez bizony az én kéziratomból lett könyv. A nyereményjátékokon is rengetegen játszottatok, ami hihetetlenül boldoggá tett.

Sok régi barát keresett fel, jelezve, hogy megrendelték a könyvemet. Sok közeli barát hallgatta a kételyekkel keveredő boldogságomat, közben milliószor meghatottak (sírtam is jó sokat).  Nekem minden egyes apró szó és kedvesség rengeteget jelentet tőletek. Azt hiszem, idén karácsonykor nekem már tényleg nincs szükségem más ajándékra, minthogy pénteken végre kezembe vehetem a könyvemet (igen, nagyon sokan előbb tapogathattátok meg, mint én innen a távolból).

Talán a legnagyobb boldogságot (és persze félelmet) most a bloggerek okozták, akik elsőként kapták kézbe a könyvemet, és őszinte véleményt írtak róla, hiszen nekik ez a munkájuk, nem ismernek, nem miattam írtak jókat a könyvemről. Négy teljesen független blogbejegyzést kaptam Kelly és Lupi oldalán, a Szembetűnőn, a Corn&Sodán és az Egy könyvfüggő vallomásai oldalán. Kettőt pedig közeli barátoktól az Ink, Maps and Macarons és Párhuzamos monológok oldalon. Itt is köszönöm a véleményeteket és a munkátokat, mert tudom, hogy mennyi munka is van egy-egy bejegyzés mögött.

A Maradj velem nagyon közel áll hozzám, a karakterek nehéz időkben álltak mellettem, így kicsit úgy érzem, mintha a lelkem apró darabjai foglalták volna el a helyüket a karácsonyfátok alatt és a könyvesboltok polcain. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített és mindenkinek a kezébe veszi a könyvemet 🙂 Boldog karácsonyt kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük