Dublin – avagy ízelítő Írországból

Mivel a múlt héten elég nagy sikernek örvendett a Skót-túrás bejegyzésem, ezért úgy gondoltam, hogy írok nektek egy kicsit a mostani dublini utunkról is. Kicsit csalok, mivel ebbe a bejegyzésbe szeretnék beleforgatni pár tavaly képet is, hiszen a mostani húsvéti kirándulásunk a második dublini túránk volt, egyben lehetséges, hogy nem az utolsó. Nagyon beleszerettünk az ír főváros különleges rezgéseibe, és idén még Howth-ba is ellátogattunk.

Dublinba utazni szintén nem túlzottan drága, hogyha az ember az Egyesült Királyságban él. A Ryanair például napi négy járatot kínál Birmingham és Dublin között, amit legjobb esetben (előre vásárolva) akár 35 fontból (13 000 forint) is meg lehet úszni oda-vissza. A repülőút maximum negyven perc, szóval a sorban várakozás a legrosszabb része az egésznek. Emellett jó gyakorlás gyógyuló repülőfóbiásoknak 😛 Az olcsó repülőút mellett Dublin viszont Európa egyik legdrágább városa (egy sör 2000 forintba is kerülhet beülős helyen), ennek ellenére nagyon ajánlott.

Tavaly főleg a város szépségeiben merültünk el, amíg idén kalandoztunk a városon kívülre, emellett meglátogattunk a Guinness-gyárat és a vikingmúzeumot is. A Guinness-gyárat boldogan ajánljuk minden sörkedvelőnek, mi körülbelül négy órát töltöttünk odabent és irtó érdekes élmény volt. Itt megismerheti mindenki a Guinness történetét, a sörgyártás folyamatát, ír táncot nézhet és végigkóstolhatja a Guinness söreinek teljes kínálatát (a jegy árában van egy sör is, amit harmadokban is lehet kérni).

A következő napon Howthba vezetett az utunk, hogy tengert lássunk, ráadásul többen ajánlották a kedves kis halászfalut, hiszen a dublini városi busz egyenesen a tengerparti szikla tetejére viszi fel az embert egy vonaljegy áráért (épp ezért a buszon irtó sokan is vannak). Mivel én nem vagyok egy nagy hegymászó, ezért a busz kényelmében értünk fel a csúcsra, onnan csak le kellett sétálni a túraútvonalon. Howth emellett is csodálatos, ki lehet próbálni mindenféle tengeri ételt, megnézni a halászhajókat és állítólag fókák is vannak (azokkal sajnos nem találkoztunk). A látvány a szikla tetejéről szinte leírhatatlan. A képek sem tudják visszaadni, hogy milyen csodálatos itt a kilátás.  Két útvonal vezet lefelé, az egyik közelebb van a tengerhez és a világítótoronyhoz, a másik a magasból kínál csodás kilátást. Ráadásul rátérhetünk az irodalmi vonatkozására is, hiszen James Joyce Ulyssesében itt mondott Molly Bloom igent:

…the sun shines for you he said the day we were lying among the rhododendrons on Howth head in the grey tweed suit and his straw hat the day I got him to propose to me yes like now yes 16 years ago my God after that long kiss I near lost my breath yes he said I was a flower of the mountains yes so we are flowers all a woman’s body yes that was one true thing he said in his life and the sun shines for you today yes…

Ezen kívül még muszáj megjegyeznem, hogy Dublin bizony az írók városa. Csak hogy párat említsünk James Joyce-on kívül: Samuel Beckett, Oscar Wilde, John O’Keeffe, Bram Stoker. Éppen emiatt is a következő célpontjaink között lesz az írómúzeum és pár írós pub is. Emellett szuper és csodálatos könyvtárakkal is találkozhatunk Dublinban, nem is lehetne jobb hely egy írónak és olvasónak.

When I die Dublin will be written in my heart. – James Joyce

Az idei dublini utazásunk Howth, a Guinness-látogatás és a viking múzeum mellett még új ismerősökkel is kecsegtetett. Azért is szeretünk AirBnB-t használni, mert sokféle emberrel hozhat össze a sors. Idén egy Michigan államból érkezett párral söröztünk hosszú órákon át, akik életükben először voltak Európában.  Szóval, hogyha tehetitek, akkor látogassátok meg Dublint és szívjatok magatokba egy kis ír-szerencsét, vidámságot. Nekünk eddig nagyon kellemes tapasztalataink vannak.  A következő kalandozásom már Magyarországra vezet két hét múlva, hogy veletek is találkozzak a Könyvfesztiválon 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.