Vigyázz rám első fejezet nyereményjátékkal

Mivel már mindannyian nagyon izgatottak vagytok a Vigyázz rám megjelenése kapcsán, ezért úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy megosszam veletek az első fejezetet (vagyis tulajdonképpen az első fejezet egy részét 😉 De emellé még meglepetésem is lenne, ugyanis úgy döntöttem, hogy nyereményjátékot is hirdetek az első fejezet alatt! 🙂 A játék október 5-ig fog tartani, és a kitöltött Rafflecopter segítségével játszhattok 🙂 Két szerencsés nyertest fogok sorsolni, akik közül egy valaki New Yorkos nyakláncot nyer, a második helyezett pedig Ideiglenes New York-os tetkóval lesz gazdagabb (persze mindkettő mellé küldök dedikált könyvjelzőket 🙂 Sok szerencsét mindenkinek és olvassátok nagyon sok szeretettel az első fejezetet!

Vigyázz rám

2013

David

augusztus 31.

Amikor az ember mindent elveszít, ami valaha is fontos volt számára, akkor már csak a hamis ösztön pumpálja benne az életet. A szív sohasem áll le, de sürgetni lehet, hátha úgy gyorsabban csorog az idő.

Ez volt az életfilozófiám 2013 második felében. Felpörgetés, soha véget nem érő hajszolás addig, amíg a testem és a lelkem darabokra nem szakad.

A tervem az volt, hogy meghalok, de addig ki akartam élvezni a megmaradt napokat, ehhez pedig az kellett, hogy lecsendesítsem az elmémben fészkelő démonokat. Azon a hosszú őszön tanultam meg, hogy az elnyomott rémek képesek megtanulni hangosan ordítani, hogy biztosan meghallják őket.

Kiszáradt szájjal ébredtem. A fejem lüktetett, az orromon nem kaptam levegőt. A reluxák nem engedték be a kora délutáni napfény egyetlen cseppjét sem. A digitális óra fél kettőt vetített a plafonra.

Nyöszörögve ültem fel az ágyban, és erősen megdörzsöltem az arcomat. Felkattintottam a lámpát, ami fojtott fénnyel töltötte el a szobát. Az éjjeliszekrényen egy használt óvszer hevert, aminek én lehetettem a gazdája. Elfintorodtam. Az emlékek nem akartak megrohanni az előző éjszakáról.

Magamra húztam egy melegítőnadrágot, és a fürdő felé vettem az irányt. Egyik kezemmel a homlokomat masszíroztam, miközben igyekeztem rendesen belecélozni a vécékagylóba. Forgott velem a szoba, ami korántsem könnyítette meg a műveletet.

Biztos voltam benne, hogy ittam, és abban is, hogy nem is keveset. Pedig rengetegszer megfogadtam már, hogy csökkentem a pia mennyiségét, mert mindig rosszul jöttem ki az alkoholmámoros helyzetekből.

Lassan becsuktam a szemem, hátha az erős fények fokozzák a fejfájásomat. Próbáltam visszaidézni az emlékeket. A belvárosi szórakozóhely ajtajáig szinte minden megvolt. A gondolataimból hangos csörömpölés rántott ki, ami a konyha irányából hangzott fel.

Gyorsan felrángattam a nadrágomat, és kirontottam a bátyám nappalijába. Az erkélyajtó tárva-nyitva állt, a késő nyári levegő azonnal megérintette fedetlen bőrömet. A konyhapult mögött egy hosszú, sötétbarna hajú, kreol bőrű lány állt. Egyetlen fehér kötényt viselt fekete melltartója és tangája felett. Mivel háttal állt nekem, azonnal megfigyelhettem dereka karcsú vonalát és formás fenekét. Magamban konstatáltam, hogy ő lehet az esti hódításom. A nevének felidézéséről azonnal lemondtam, még a szex részleteire sem emlékeztem, pedig abban általában jó voltam.

– Felébredtél? – fordult felém hirtelen. – Palacsintát csinálok – nevetett fel.

Lassan kifújtam a levegőt, miközben az ismeretlen lány kávét rakott a pultra. Chris valószínűleg meg is őrült volna, ha látja a konyhát ebben az állapotban. Egyéjszakás kalandom olyan keverőtálakat szedett elő, amiket eddig sohasem láttam, és mindent bekoszolt, amit csak ért.

Augusztus közepén költöztem be Manhattanbe. A newburghi házam kivetett magából. Amy hiába vitte el a dolgait, akkor is ott maradt a keze nyoma mindenen. Ha beléptem a fürdőszobába, akkor a zöldteás folyékony szappanjával mostam meg a kezem, a konyhában a kedvenc kávéja főtt le a főzőn, és a katalógusból kigyűjtött mágnesei mosolyogtak le a hűtőszekrényről. Elképesztő, hogy a nőnemű lények hogyan ássák be magukat az élet minden egyes területére. Egyetlen rést sem hagynak kitöltetlenül. Arról nem is beszélve, hogy Manhattan sokkal praktikusabb volt az éjszakai élethez. Mire hazaértem Newburghbe, szinte már indulhattam is vissza a városba.

Augusztusban a piálás visszafogása mellett megfogadtam, hogy nőneműeket nem invitálok fel Chris lakásába. Mindkettő szabályt sikerült megszegnem az ismeretlen lánykával.

– Ülj le! – mondta a lány, majd elém csúsztatott egy palacsintát.

Elhúztam a szám, majd leültem a pult mellé, és belekortyoltam a kávéba, amire tényleg szükségem volt. Teljesen belassultam aznap délutánra, a testem erősebb anyag után kiáltott, mint a koffein, de ahhoz először meg kellett szabadulnom az angyali tüneménytől.

Az ismeretlen velem szemben foglalt helyet, így sikerült megfigyelni arcának szabályos vonásait és tágra nyílt, barna tekintetét.

– Baszki, te hány éves vagy? – kérdeztem, és próbáltam leplezni az aggodalmat a hangomban. Az első – józan – közelebbi szemrevétel után nem voltam biztos abban sem, hogy betöltötte-e a tizennyolcat.

– Húsz – mosolyodott el, majd belekortyolt a kávéjába.

Megdörzsöltem a homlokomat.

– Neked még piát sem adnak legálisan a boltban.

A lány hangosan felnevetett.

– Ez tegnap este nem igazán érdekelt, amikor felhívtál a lakásodba, hogy álljunk be.

A rohadt pia tehetett mindenről. Ha nem piáltam, akkor nem ajánlgattam tiniknek kokaint a bátyám lakásában. Gyors számolásba kezdtem, és halványan megnyugodtam, hogy csak tizennégy éves voltam a kalandom születésekor, ezért legalább a lányom nem lehetett volna.

– Egyébként Cassie vagyok, David – nyújtotta felém a kezét. – Nem úgy nézel ki, mint aki emlékszik bármire. Kérdezz, amit akarsz!

Megköszörültem a torkom, majd elfogadtam a lány kézfogását. Meglepődtem a rugalmasságán, biztos ez is a fiatalabb nemzedék védjegyéhez tartozott. Ráadásul a palacsintája sem volt rossz.

– Betéptünk? – kérdeztem, de erre egyértelműen tudtam a választ.

– Hát az úgy volt, hogy feljöttünk hozzád arról a bulihelyről, aminek már én sem emlékszem a nevére. Azt mondtad, hogy baromira be vagy nyomva, és be is voltál. – Mosolyogva megforgatta a szemét. – Cuki volt. Azt mondtad, hogy kell egy kis kokó, hogy kijózanodj.

Eddig teljesen tipikus volt minden. De a kokóig valamiért nem jutottam el, ezt nagyon jól tudtam. Már csak abban reménykedtem, hogy Cassie sem.

– Ahogy felértünk, elkezdtünk smárolni a kanapén. Dugtunk, aztán bealudtunk.

– Akkor nem kokóztunk.

Cassie megrázta a fejét. Ez egy picit könnyített a lelkiismeretemen. Lehúztam a kávé maradékát.

– El is húztam volna, csak van egy kis problémám.

Kérdő tekintettel néztem rá.

– A lépcsőházban is dugtunk előtte, és úgy fest, hogy elhagytam a telefonom, és segítened kellene megkeresni. Nem akartalak felébreszteni, ezért csináltam kaját.

Meg kellett hagyni, hogy Cassie rendes lány volt. Mármint a „férfiak álma” kategóriában hatalmas elismerés illette volna meg. A szülői oldalt nézve más a képlet. Éppen hatalmasat akartam sóhajtani, hogy minden borzalmas és illegális esemény nélkül túléltem ezt az éjszakát, amikor Cassie folytatta:

– Szerintem fel kéne hívnod Amyt.

– Micsoda? – kérdeztem, valószínűleg borzalmasan eltorzult tekintettel.

– Erre sem emlékszel? – forgatta meg újra a szemét, majd megnyalta a száját. – Azért nyomtál be ennyire, mert Amy felhívott. Persze, nem vetted fel.

Az estének ez a része kezdett kitisztulni. Claytonnal indultam el egy pénteki buliba, aztán kilenckor elkezdett csörögni a telefonom. Amy volt az, aki azóta az ominózus éjszaka óta egyszer sem keresett. Egyértelműen nem kezeltem jól a helyzetet.

– Szerintem rohadtul bele vagy esve Amybe. Tudom a sztorit, hogy a bátyád menyasszonya volt. Basszus, sírtál is. Szexeltünk, aztán azt mondtad, hogy nem hagyja neked, hogy elfelejtsd.

A kezembe temettem az arcomat. Mélyebbre nem is süllyedhettem volna. Ennél még az is jobb lett volna, ha együtt betépünk. Amyre még jobban haragudtam – a szívem vadul lüktetni kezdett a gondolatától is.

– De ne aggódj! – érintette meg a vállam Cassie. – Tök cuki voltál. Tuti bonyi, ami köztetek van, de szerintem fel kellene hívnod.

– Ne beszéljünk Amyről, jó? – néztem fel rá. – Egyáltalán nem kellett volna felhoznom. Egyáltalán.

– Hűha, hát, pedig nagyon sokat beszéltél róla.

Stoptáblaként emeltem a kezemet magam elé.

– Kérlek, ne égess ennél jobban!

Cassie lebiggyesztette a száját, majd egy puszit nyomott az arcomra, és elvette a bögrémet, hogy újabb adag kávét töltsön bele.

– Nem akarlak égetni. Mondtam, hogy cuki vagy. És menő volt a szex.

Ettől aztán sokkal jobban éreztem magam. Elsírtam a szerelmi bánatom egy tinédzsernek, de legalább utána jó voltam az ágyban. Micsoda dicsőség! Megfogadtam, hogy százszor leírom egy papírra, hogy nem piálok többet.

– Segítesz megkeresni a telómat?

– Persze – bólogattam, de csak arra tudtam gondolni, hogy miért hívott fel Amy egy hónap teljes csend után.

Örökre ki akartam verni a fejemből.

 

 

*

Lassan fújtam ki a füstöt az erkélyen. Augusztus utolsó napjának melege felhevítette a bőrömet. Vártam az őszt. A nyár túlzottan telített volt olyan emlékekkel, amikre nem akartam gondolni. Néztem az elhaladó autókat, és alig vártam, hogy újra teljesen egyedül legyek Chris lakásában, amit nem tudtam a magaménak nevezni, pedig teljes egészében az én tulajdonomban állt.

– Kész vagyok – szólt Cassie, mire összerezzentem. – Kereshetjük a mobilom?

Megfordultam a tengelyem körül, és elnyomtam a félig elszívott cigimet. Végignéztem a lányon, és felhúztam a szemöldökömet. A világ legapróbb farmersortját viselte egy olyan magas sarkú cipővel, amivel a közelébe került az én magasságomnak. Ehhez egy tapadós, pánt nélküli felsőt vett fel, ami kiemelte derekának képtelenül karcsú vonalát és kihangsúlyozta a mellét.

– Ebben a ruhában fogsz lejönni velem a portára?

– Tegnap még tetszett – kacsintott rám a lány, és elindult az ajtó felé.

– Nem mondtam, hogy nem tetszik – motyogtam magam elé.

A portán Martin Sherman az aktuális újságot olvasta. Néha elgondolkoztam azon, hogy az öregnek mikor van egyáltalán szabadideje. Összefolytak ugyan a napok a beköltözésem óta, de úgy tűnt, hogy folyamatosan a földszinti székében ül a fényes pult mögött, ami a puccos manhattani lakások sajátossága volt. Amikor Chris elmondta, hogy portás is van a házban, akkor borzalmasan sznob dolognak tartottam, de aznap reggel igazán hálásnak éreztem magam Martin jelenléte miatt.

– Jó reggelt, Martin! – szólítottam meg, mire a hatvanon felül járó, szemüveges férfi rám és Cassie-re mosolygott.

– Jó reggelt, Mr. Pennington, és a kis hölgynek is!

Cassie intett a kezével, mire kínosan elmosolyodtam.

– Azt szeretnénk megkérdezni, hogy egészen véletlenül nem találta-e meg a hölgy telefonját valaki. Az éjszaka úgy fest, hogy elveszítettük.

– Egy strasszos fekete tartóban volt, amin van egy C betű – tette hozzá Cassie.

Martin hosszan megrázta a fejét.

– Sajnos nem került hozzám ilyen telefon. Szerintem nézzenek körül a lépcsőházban is, hátha valaki felrakta egy ablakpárkányra!

– Biztosan itt vesztetted el? – kérdeztem.

– Amikor bejöttünk, akkor még tuti megvolt, mert írtam a kedvenc csajomnak egy üzenetet, hogy feljövök hozzád.

Martin kérdő tekintettel nézett ránk, majd hirtelen turkálni kezdett a pult mögött. Reménykedtem benne, hogy mégis megtalálja Cassie telefonját, és rövidre zárhatjuk ezt az egész ügyet. Azonban csak egy vastag, sárga borítékot halászott elő.

– Majdnem elfelejtettem, Mr. Pennington. Tegnap hozta egy fiatal nő, azt mondta, hogy dr. Carol Sullivan – olvasta a nevet a borítékon – azt akarja, hogy az ön kezébe kerüljön.

A név hallatán hevesebben kezdett dobogni a szívem. Gyorsan megragadtam a borítékot, és magamhoz szorítottam. Körülbelül másfél hete hívott fel Sullivan doktor, akivel megbeszéltük a terápiás anyagok kézbesítésének részleteit. A bátyám életének összes titka abban a borítékban hevert.

– Köszönöm – mondtam Martinnak. – Menjünk, nézzük meg fent a telefonodat!

Cassie idegesen rágcsálta a körmét, sejtettem, hogy a telefonja sorsa különösen fontos neki. Intettem Martinnak, majd az első emelet felé vettük az irányt.

Halkan Cassie-hez fordultam, amikor hallótávolságon kívülre értünk.

– Hol csináltuk?

– A másodikon. A lépcsőfordulóban – mutatott felfelé. – Azt hiszem.

Elővettem a telefonomat, ahol szinte azonnal megláttam a nem fogadott hívások között Amy nevét. Hirtelen felfordult a gyomrom, és erős késztetést éreztem arra, hogy felhívjam, és elmondjam neki, hogy egy húszéves lánnyal vagyok, akivel együtt töltöttem az éjszakát. Persze ez abszolút átlátszó és kicsinyes lett volna. Egyébként sem akartam hallani a hangját, semmi pénzért.

– Felhívom a számod, ha elmondod.

– Neked szívesen – nevetett fel Cassie, és nem értettem, hogy mire fel volt ennyire kedves velem. Lediktálta a számát, mire én a hívás gombra nyomtam. Nem válaszoltak a vonal túlsó végén, így folytattuk a lépcsőházkutatást.

– Fogadok, hogy Amy nagyon-nagyon szép – mondta Cassie, miközben végigsétált a szőnyeggel leterített második emeleten.

– Hanyagolhatnánk az Amy-témát?

– Szőke vagy barna? – fordult felém Cassie.

– Szőke – sóhajtottam.

– Tudtam! – ugrott egyet Cassie örömében. – Totál bele vagy zúgva a szép, szőke Amybe.

A homlokomhoz kaptam, és megtorpantam. Egyre inkább egyedül akartam maradni, és tartani magam a fogadalmamhoz, hogy nem hozok fel lányokat a lakásba.

– Ha tudtad, hogy bele vagyok esve, akkor miért jöttél fel hozzám?

Cassie szélesen elmosolyodott, majd végigsimította az arcomat.

– Ne hülyéskedj! Miért vontam volna meg magamtól egy kis élvezetet?

– Egyébként meg te szebb vagy – mondtam egyre idegesebben. Azt képzeltem, hogy Amy hallja az egészet. Sokszor visszagondoltam a memoárjára, amiben leírta, hogyan csalta meg a bátyámat. Ezzel könnyedén tudtam táplálni a haragomat.

Valójában nem is hazudtam Cassie-nek. Objektíven összehasonlítva Cassie sokkal tökéletesebb volt. Fiatalabb, vékonyabb derékkal, hosszabb lábakkal, barnább bőrrel, semmi felesleggel. Persze az alatt a fél év alatt sohasem zavart, hogy Amynek nincs kiszálkásítva a hasa és a combja. Akárhogy vékony és gyönyörű volt, mindig. Nem véletlenül kellett annak a kosaras srácnak is.

A gondolatmenetemet a telefonom csörgése szakította meg. Szerencsére, hiszen éppen kezdtem olyan mélységekbe rángatni magam, amire egyáltalán nem volt szükségem.

– Megvan a telefonod – mondtam, miután letettem. – A harmadikon van a második lakásban.

Cassie azonnal a nyakamba ugrott, majd legnagyobb meglepetésemre egy rövid, ám annál határozottabb nyelves csókkal ajándékozott meg.

Egyre inkább sajnáltam, hogy semmire sem emlékeztem az éjszakából.

 

a Rafflecopter giveaway

14 thoughts on “Vigyázz rám első fejezet nyereményjátékkal

  1. Mindenre kíváncsi vagyok, még arra is, amire te nem is gondoltál 🙂
    Karácsonyi ajándéknak nem lesz jó, mert akkor túl sokat kell várni rá. Kénytelen leszek előtte megvenni 😀

  2. Szeretnék többet megtudni Chris szemszögéből a gyerekkorukról, de még ennêl is jobban érdekel, hogy mi jutatta őt el a végső elhatátozásig, hogy feladja. Illetve kíváncsi vagyok mi lesz Amyvel és Daviddel, lesz e még olyan hogy ők, vagy már nem lehet közös jövőjük? Valamint az is érdekel, hogy mi lesz Daviddel azután, hogy túl sokat is megismert Amy emlékeiből, érzéseiből.
    Nagyon nagyon nagyon várom már a folytatást és remélem sikerül majd azt is dedikáltatnom Veled valamikor 🙂

  3. Nagyon sok mindenre kíváncsi vagyok.
    Pl az apa miért hagyta hogy a gyerekek anyja verje őket, miért nem mentek el.
    Hogyan halt meg az apuka. Mi történt Chrissékkel ezután.
    Valamit David és Amy sorsa érdekelne. Összejönnek vagy sem?

  4. Annyira köszönöm mindenkinek a játékot 😉 A kérdéseiteknek pedig fontos jelentősége lesz, hiszen elkezdtük őket gyűjteni a könyvbemutatóhoz, hogy ott beszélgessünk róla 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük