Úgy fest, évről évre korábban publikálom a regényeimhez tartozó zenéket a blogra. Meséltem már nektek, hogy én is nagy zenefogyasztó vagyok írás közben, ez természetesen egyáltalán nem változott, sőt. A Vigyázz rám-hoz ezért már egy 100 számot tartalmazó Spotify zenelista tartozik, ami összesen hat óra negyvenkét percnyi anyagot foglal magában. Hogyha lemaradtatok volna, a Maradj velem vagy a Beszélj hozzám zenelistáiról, akkor a címre kattintva megismerhetitek azokat is 🙂
Mindenképpen szeretnék azzal is hagyományt teremteni, hogy írok egy kicsit pár kiemelt dalról (bár száz szám között már egyre nehezebb volt kiválasztani azokat, amelyek kifejezetten kapcsolódnak egy-egy jelenthez, de mindenképpen megpróbálkozom ezzel is).
Most is szeretném az idézetekkel kezdeni a részek elején. Úgy fest, számomra már hagyomány, hogy zeneszámokat rakok a részek elejére, amelyek kifejezik a regény hangulatát.
Az első részhez egy Kid Rock számot csatoltam, ami a Picture címet viseli. A Kid Rock számok egyébként is tökéletesen illenek az amerikai hangulathoz, de ez mindenképpen kapcsolódik a regény elejéhez.
Different girl every night at the hotel
I ain’t seen the sunshine in three damn days
Been fueling up on cocaine and whisky
Wish I had a good girl to miss me
Oh Lord I wonder if I’ll ever change my ways
Sat down and cried today
I can’t look at you
While I’m lying next to her
I put your picture away
Sat down and cried today
I can’t look at you while I’m lying next to her
A második szám, Matt Nathanson: Heartbreak Worldje sokkal lágyabb hangulatot tükröz, ennek a szövege tetszett meg annyira, hogy bekerült a második rész elejére. Persze írás közben is hallgattam rengeteget.
Lets all pack up and move this year
Slips the liars and disappear
Leave memories for auctioneers
And those just standing still
They’ll miss the taste of wanting you
Call out your name like I still do
But they never said a word that’s true
And they only hold you down
A harmadik rész száma A beavatott zenéje, ide a Snow Partol I won’t let you go című számát választottam. Szerettem az emelkedett hangulatát az írás közben.
No one can ever follow
No one can ever know
Wind up the spinning top and watch it go, watch it go
Never gonna be easy, was it?
You didn’t think it’d be so much fun
Smile comes despite the danger get some get some
There’s something happening here
There’s something here that I just can’t explain
I know I’m where I belong
Deep down inside I am no longer lost!
Az utolsó előtti részhez Avicii Hey Brother című számát választottam, amit szintén milliószor hallgattam meg az írás közben.
Hey brother! There’s an endless road to rediscover
Hey sister! Know the water’s sweet but blood is thicker
Oh, if the sky comes falling down, for you
There’s nothing in this world I wouldn’t do
Hey brother! Do you still believe in one another?
Hey sister! Do you still believe in love? I wonder
Oh, if the sky comes falling down, for you
There’s nothing in this world I wouldn’t do
Az utolsó szám azt hiszem, a legkülönlegesebb számomra, hiszen ez az, amit egymás után ezerszer hallgattam meg, amikor nyáron, az erkélyen befejeztem a könyvet. Az utolsó jelenet nagyon sokat jelent nekem, az mindenképpen ennek a számnak a hatását tükrözi. Ez egyébként a Soul Surfer című filmnek a zenéje, amit mindenkinek nagy szeretettel ajánlok! Nekem ez a szám feloldozást jelentett.
Tonight you’re letting go, under the burning glow
We’re too young to hold this all on our own
All that came and went riding them by the winds
Blowing through the trees, she could feel it on her skin
Walking the lost streets, no one ever shares
Cry yourself to sleep, waiting on a little prayer
Bags are by the door, hearts are on the floor
There’s a bottle of tears on the dresser drawer
Nobody knows the trouble we’ve seen
Nobody knows the price of this dream
And nobody knows what it took to believe
Nobody
Ezen kívül még muszáj egy-két bónusz számmal szolgálnom. A Like a G6 nagy David inspiráló volt, főleg ezzel a klippel körítve.
Davidet írva egyébként is nagyon sok elektronikus zenét és dubsteppet hallgattam 😀 Apukám biztos nem lenne rám büszke, de ez is egy tipikus David zene:
A teljes listát ide kattintva hallgathatjátok meg: