Könyvajánló, avagy mivel vigasztalódj nehéz időkben

Ma nyitotta meg a kapuit a 26. Nemzetközi Könyvfesztivál, és természetesen a könyves világban minden ekörül forog, ennek ellenére úgy döntöttem, hogy még a nagy fesztiválozás előtt írok nektek egy blogbejegyzést a könyvek erejéről. (Persze, ennek ellenére ne feledjétek, hogy szombaton én is kint leszek a fesztiválon és nagyon várlak titeket, az eseményt itt érhetitek el!).

Pár héttel ezelőtt beszéltem nektek arról, hogy milyen nehéz időszakon mentem keresztül. Ha a szorongás erősebb hulláma magával ragad, én a könyvekhez fordulok segítségért. Nem vagyok tipikus önsegítő-könyv fogyasztó (bár most abból is lecsúszott pár), szerintem nagyon kemény ördögi körbe lehet kerülni ezekkel az olvasmányokkal is. Számomra a legvigasztalóbb kötetek inkább a memoárok, amikor valaki a saját nehézségeit mutatja be. 2019 első negyedévében volt olyan szerencsém, hogy igazán erős, szuper könyvekkel hozott össze a sors, amit szívből-szeretettel szeretnék ajánlani bárkinek, akinek nehezebb időszaka van. Hiszek abban, hogy a megfelelő könyvek mindig rátalálnak az emberre.

Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az életre! (Man’s Search for Meaning)

Az ember képes jobbá tenni a világot, ha lehetséges, és képes magát is jobbá tenni, ha szükséges.

Viktor E. Frankl könyvének ugyan még a felénél sem tartok, de elmondhatom, hogy nagyon fontos olvasmányról van szó. Frankl pszichiáterként élte meg a koncentrációs táborok borzalmát, így ilyen szemmel írja le nekünk az életet a borzalmak között. Frankl bátor elbeszélése az első volt, amely bepillantást mutatott a táborokba, és nagyban hatott Edith Egerre is. Frankl maga is a választás szabadságát hangsúlyozza, szerinte sem kerülhető meg a szenvedés, de dönthetünk úgy, hogy megküzdünk vele, értelmet találunk benne és új céllal mozdulunk előre. Nem véletlenül vált ez a könyv az egyik legfontosabb olvasmánnyá az Egyesült Államokban. Mindenkinek ajánlott!

Jill Bolte Taylor: Mennybe döngölve (My Stroke of Insight: A Brain Scientist Personal Journey)

Jóllehet legtöbben olyan gondolkodó lénynek hisszük magunkat, akik éreznek is, biológiai szempontból valójában olyan érző lények vagyunk, akik gondolkodnak is.

Jill Taylor könyvét logopédus anyukám javasolta nekem, és hihetetlen milyen reményt tud nyújtani ez is a nehéz időkben. Jill Taylor 37 évesen kapott agyvérzést. A Harvardon tanult, agykutató lett belőle, de az agyi érkatasztrófa után nem tudott járni, beszélni, olvasni vagy írni. Jillnek mindent újra kellett tanulnia, és ezt olyan példás erővel tette, hogy abból mindannyian tanulhatunk. Gyógyulás közben megfigyelte agyi folyamatait, hogy a különböző féltekék működése hogyan is hatott érzelmi világára. Jill is a döntésünk fontosságát hangsúlyozza. Jill könyve segíthet olyanoknak is, akiknek hozzátartozójuk agyvérzést szenvedett el.

Edith Eger: A döntés (The Choice)

A szabadságunk abban rejlik, hogy megtanuljuk magunkhoz ölelni azt, ami történt. A szabadság azt jelenti, hogy minden bátorságunkat összeszedve lebontjuk a börtön falait, egyik téglát a másik után.

Talán, ha lehet kedvencet avatni ebből a csodalistából, akkor ezt a könyvet emelném ki. Mondhatni minden sorát imádtam. Edith Egert 1944-ben 16 évesen hurcolták el koncentrációs táborba a családjával. A szülei azonnal meghaltak. Edith leírja élete teljes történetét, a szégyent, a poszttraumát, a gyógyulás nehézségeit, aztán elmeséli, hogyan lett belőle pszichológus, hogy másoknak is segítsen feldolgozni életük traumáit. A döntés egy igazi terápiás könyv, ami nem mondja meg a tutit, de támogat, melletted van a nehéz időkben. Biztos, hogy máskor is újra fogom olvasni. 

Matt Haig: Notes on a Nervous Planet

Even if isn’t okay, if it’s a thing you can’t control, don’t try to control it.

Ez a Matt Haig könyv még nem jelent meg magyarul, de ez a Miért érdemes életben maradni? folytatása, amit szintén imádtam. Matt Haig tünetei nagyon hasonlóak az enyémhez, így teljes mértékben át tudom élni, miről is beszél. A szorongás, pánik, fóbiák és depresszió együttesét képes gyakorlatiasan, humorral megközelíteni, így a könyvek számomra igazi felszabadulásként hatnak. Ebben a könyvben a modern társadalom általi kihívások kerülnek fókuszba, így érdemes elolvasni, hiszen ezek mindenkit érintenek.

Fear to great extent, is born of a story we tell ourselves, and so I chose to tell myself a different story from the one women are told. I decided I was safe. I was strong. I was brave. That nothing could vanquish me. Insisting on this story was a form of mind control, but for the most part, it worked. Every time I felt something horrible cohering in my imagination, I pushed it away. I simply did not let myself become afraid. Fear begets fear. Power begets power. I willed myself to beget power. And it wasn’t long before I actually wasn’t afraid
Cherly Strayed Vadon című könyvét már sokat emlegettem nektek. Cherly memoárja nagyon sokat segített nekem. Ez egy aprócska könyv, ami szintén nem jelent meg magyarul. Idézetgyűjteménynek lehet mondani, amit fel lehet csapni a nehéz időkben, hogy egy kis erőt merítsünk belőle. A könyvben több mint 100 idézetet találunk, amelyek apró iránytűként szolgálhatnak az életben. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.