Elérkezett október utolsó napja, ezért jön a Calendar of Tales is. Az októberi kérdésünk: milyen mesebeli lénnyel találkoznál szívesen októberben? Fanni novellája is nagyon izgalmas mindig, ide kattintva az övét is elérhetitek. Olvassátok az enyémet is szeretettel! 🙂
Jack
Nedvesen szállt a köd az októberi utcák felett. A fehéren lengő pára mögött átsejlett a töklámpások gyertyáinak halovány pislákolása. A szélben könnyedén táncoltak az apró lángok a feketének tűnő téglafalakon. Az éjfél csendjét a kocsma kivágódó ajtajának zaja törte meg. A háromszintes, díszes épület igazi kúriának hatott az egyforma, lapos házak tömegében.
– Takarodj innen! – üvöltötte a kidobó, mire egy vékony magas férfi botladozva támolygott a szürke utcára. Szélesen rávigyorgott a férfira.
– Tökmindegy – tárta szét a karját. – Egyébként is menni akartam. Bűzlik ez a hely.
– Tiltólistán vagy, ide többé be nem teszed a lábad. Elképesztő, hogy sikerült többször is eljátszanod ezt a dolgot, Jack.
A széles kidobó összefonta a karját maga előtt, lehelete fehér pászmaként távozott a szájából a fagyközeli hőmérsékletben.
– Megmondtam, hogy ki fogom fizetni! – közölte Jack botladozó nyelvvel. Szívesen szórakozott volna még a kidobóval, de túl fiatal volt még a fagyos éjszaka ahhoz, hogy ital nélkül maradjon. Hallotta a kidobó gúnyos nevetését, ahogy hátat fordított, és elindult a parkon keresztül. A fák lassan csupaszodó ágai fekete karomként meredeztek a füstös égboltra. Egyetlen csillag sem pislákolt az égen. Jack imbolyogva követte az ösvényt, kabátját egyre szorosabbra húzta össze magán, közben figyelte, hol vegyül zene az éjszaka csendjébe.
Sosem kellett messzire mennie. Az alkohol által fűtve pillanatoknak tűnt a séta, aztán meg is pillantotta az újabb kocsmát fekete-fehér léceivel és melegen sugárzó ablakaival. Odabent sörgőzös levegő terjengett. Jack belenézett az aranykeretes tükörbe a kocsma elülső falán, kezével erősen beletúrt a hajába, és felvillantotta legcsábosabb vigyorát. Ellenállhatatlan volt. Alkoholmámoros barna szeme bizalomgerjesztően csillogott. Tudta, hogy itt az idő, hogy bevesse a csáberejét.
A bárpult mellé lépett két boszorkánynak öltözött lány mellé. Karimás kalapjukon szikrázóan csillogott a lila selyemanyag.
– Jó estét, hölgyek! – könyökölt a pultra. – Ezen a zimankós estén kinek lenne kedve inni egy kört? – vigyorodott el.
A két lány kuncogva hajolt össze. A sör habja kacskaringós motívumokat rajzolt a poharuk falára. Úgy tűnt, nem az elsőt isszák. Ez kedvezett Jacknek. A kezét felemelve jelzett a pultosnak: rendelt három vodkát, majd egy újabb kör sört. Miközben lehúzta a sör felét, belenyúlt kopottas kabátjának zsebébe, hogy elővegye a bankkártyáját. Magabiztosan hajolt át a pulton, hogy kecsesen odaérintse a kártyát a leolvasóhoz.
– Uram, a kártyáját elutasították – szólalt meg a pultos. Jack aggódóan szemlélte a műveletet.
– Bassza meg, fogalmam sincs, mi lehet! – rázta meg a fejét, és újra próbálta az egészet. A pultos elvette a kártyát, és a fény felé tartotta.
– Nézze: nem működik rajta a chip.
Jack frusztráltan sóhajtott fel, és beletúrt a hajába.
– Hihetetlen, nincs nálam készpénz – idegesen nézett a lányokra.
– Jaj, ezen ne is aggódj egy percre se, édesem! – markolta meg a karját az egyik boszorkány, és gyorsan hozzáérintette a saját kártyáját a leolvasóhoz.
Jack megkönnyebbülten mosolygott. Éjjeli tánc kezdődött. Sorra rendelte az italokat a boszorkányok kontójára. Kisfiús mosolya bárkit levett a lábáról.
A boszorkányok távoztak, a végtelen éjjelben helyükre zombilányok kerültek, aztán megérkeztek a ribancos bohócok. Jack egyre vadabbul összeakadó nyelvvel adta elő a kártyás trükköt. A pultos egyetlen szót sem szólt, pókerarccal mondta el újra és újra, hogy Jack kártyája nem működik. Az időérzéke lassan eltűnt az éjszakai sötétség mozdulatlanságában. Épp megmarkolta a söröspoharát, amikor valaki megkopogtatta a vállát. Ugyan a kocsma éles fényei kissé összemosódtak a szeme előtt, ennek ellenére ki tudta venni, hogy a korábbi boszorkány áll előtte összefont karral. El kellett volna mennie, eltűnnie innen.
– Szóval, mindenkinél ezt veted be? Nem is rossz a kártyád, mi?
Jack felnevetett, szinte a saját fülét is bántotta az éles röhögése.
– Dehogynem – húzta fel a vállát. – Már jó régóta rossz. Kábé azóta, mióta mínuszba mentem, és rátapostam az utcán.
A boszorkány egyetlen mozdulattal ragadta meg a söröspoharat, és egyenesen Jack képébe öntötte a maradékot. A több deci ital végigcsorgott Jack arcán, eláztatta kócos fürtjeit. Ő erre csak szánalmasan kinyújtotta a nyelvét, hogy legalább a hajáról lecsöpögő sör ne vesszen kárba.
Erős karok ragadták meg. A boszorkányoknak voltak farkasember ismerőseik. Erős farkasemberek vonszolták végig a bársonyos szőnyegen, Jack hangosan káromkodott, hangja visszhangzott a kocsma faláról. Aztán keze keményen nekiütközött a nedves, hideg aszfaltnak. A forró horzsolásokba megült az utca sara.
Nyögve tápászkodott fel. Kabátjában még mindig ott pihent a bankkártya. Ez megnyugtatta. Sebzett keze iszonyatosan sajgott a hidegben. Törökülésben fordult a kocsma épülete felé. Az ajtó előtt szélesen vigyorogtak rá a töklámpások. Jack négykézláb mászott feléjük. Kezébe ragadott egy ördögien mosolygót, a teamécsesek feloldották keze jegességét.
A töklámpást magához szorítva, imbolyogva indult el az éjszakába. Lassú léptekkel vándorolt tovább a ködben. Kutatta, kereste a kocsmák meleg fényét, ha már örökre erre lett kárhoztatva.
- 10. 31.