Rengeteg írós csoportban járok-kelek a Facebookon és annál több gondolat merül fel bennem a mindennapi olvasgatás során. Ezért gondoltam, hogy szentelek ennek is egy bejegyzést, hiszen néha már nehezen tudom magamban tartani a véleményemet.
Úgy gondolom, a legtöbb probléma mindig az önbizalom kiegyensúlyozatlanságából ered. Valakinek túl sok van, valakinek túl kevés. Valaki túlgondolja az írást, valaki egyáltalán nem gondolkodik rajta. Naponta felmerülő kérdések a Facebookon, hogy van egy ötletem, érdemes-e megírnom? Erre nyers válaszként azonnal rávágnám, hogy nem, hiszen feltetted ezt a kérdést. Eleve nem tartom helyesnek, hogyha valakinek idegenek biztatása kell ahhoz, hogy megírjon egy történetet. Hogyha él benned egy ötlet, megelevenedik előtted, foglalkoztat, hogy mi is lesz a szereplőiddel, akkor mindig érdemes leírni. Egy rövid cselekményleírásból sohasem lehet eldönteni, hogy egy regény jól lesz-e megírva vagy sem. Ez mindig az írón múlik, a te eszközeiden, a te stílusodon.
A legtöbb értelmetlen kérdés az olvasatlanságból fakad. Teljes mértékben egyetértek Stephen Kinggel abban, hogyha valakinek nincs ideje olvasni, akkor felejtse is el az írói pályát. Az olvasással fejlődhetünk a legtöbbet. Érdemes minden műfajba belekóstolni, hiszen minél szélesebb skálát fogadunk be, annál jobban alkothatunk véleményt.
Folyamatosan fogom a fejem, akkor is, ha valaki megkérdezi, hogyan nevezze el a szereplőjét, esetleg hol játszódjon a története. Az írásban az a legjobb, hogy ezeket pont te magad találod ki. Ha elvennék tőlem a fantáziálgatás örömét, akkor mi értelme is lenne ennek az egésznek? Ez pontosan az én történetem, az én karaktereim, ezt nem engedem át senki másnak.
Emellett mindenképpen szeretnék szólni a türelemről is pár szót. Éppen az egyik írós csoportban merült fel, hogy rengetegen rohannak a kiadás felé, így leghamarabb a magánkiadásban láthatják meg a könyvüket. Írnak egyet és azonnal ki akarják adatni, pénzt nem sajnálva, mindenáron. A kiadó keresés izzasztó, lelohasztó tevékenység tud lenni, ami akár hosszú évekig is tarthat. Szerintem a pályázatok segíthetnek az embernek, hogy megerősítést (megjelenést, pénzt vagy bármi mást) nyerjen, ami segíthet az önbizalom építésében és a fejlődésben is.
Nem gondolom, hogy néha nem a magánkiadás a megfelelő út, hiszen erre is vannak jó példák. De nem hinném, hogy könnyebb a magánkiadást igazán jól csinálni, mint várni egy kiadó válaszára. Arról nem is beszélve, hogy mennyi híres írót tudunk felsorolni, akiknek elutasították elsőre a regényeit.
Pár példát is hoztam a BuzzFeedről. Margaret Mitchell Elfújta a szél című könyvét 38-szor utasították el, mielőtt kiadásra került volna. Stephen King Carrie-je szintén 30-szor kapott elutasítást. A Harry Potterről és a 22-es csapdájáról már ne is beszéljünk. Hogyha szeretnéd megnézni a teljes listát, akkor kattints ide.
Szerintem az írás is olyan, mint bármi más. Aki borzalmasan orvos akar lenni, az se fog holnap agysebészeti műtétet végrehajtani, mert elolvasott erről egy könyvet. Tanul hozzá hét-nyolc-tíz évet, hogy eljusson a megfelelő szintre. Nem hinném, hogy van értelme rohanni, és összecsapott munkákat kidobálni a kezünkből. Ennél talán egy kicsit többet érdemlünk, hogyha tényleg ezzel akarunk foglalkozni. Tegyük meg saját magunkért és a történeteinkért, hogy kicsit türelmesebbek leszünk.
képek forrása: Pinterest