Páros Péntek – Prompt Friday

A múlt hét igencsak mozgalmasra sikeredett, éppen ezért kimaradt a heti feladat, de most már Krakkóban vagyok, úgyhogy újra nyugisan írhatok. A mai heti feladatunk a következő: “Besétálsz a házadba, és minden megváltozott: a bútorok, a dekoráció, minden teljesen más. És senki sincs otthon.” Izgalmasan hangzik, ugye? Olvashatjátok a megoldásomat, Fanniét pedig megtaláljátok az Ink, Maps and Macarons oldalon.

images

Áramszünet

Kellemetlenül szürke, felhős idő volt aznap, amikor egy áramszünet miatt korábban hazaengedtek a munkahelyemről. Furcsa érzés kerített hatalmába már a lakásom folyosóján állva. Édes, vaníliás illat szállt fel az ajtó alatti rés alól. A kulcs könnyedén nyitotta az ajtómat, de odabent elakadt a lélegzetem. A szám elé kaptam a kezemet, amikor megláttam, hogy visszafogott színű amerikai konyhás nappalimat sötétlilára mázolták. A bútoraim eltűntek, helyükre élénkrózsaszín fotelek kerültek, a sárgás fényt rengeteg gyertya szolgáltatta.

Lágy klasszikus zene szállingózott a hálószoba felől, így azonnal odasiettem. Egy világosbarna éjjeliszekrényre modern MP3-lejátszót helyeztek, fekete hangfalakból ömlött a dallam. A fektetett fapadlóra lila, szőrmés szőnyeg került, a plafonról egy szexhinta lógott le.

Átrohantam a fürdőszobába, majd az erkélyre. A szobák elrendezése ugyanaz maradt, de minden holmim eltűnt a helyéről. A tenyeremben csillogó kulcsokra néztem, majd az ajtóra. Lehetetlen volt, hogy rossz lakásba jöttem be, hiszen könnyedén bejutottam otthonomba. A szívem a torkomba ugrott, amikor meghallottam a bejárati ajtó nyitódását. Gyorsan a nappali szekrényébe rejtőztem, ahol selymes ruhák simogatták az arcomat.

Két lány érkezett, de nem tudtam megnézni őket. A gyomromból lassan felkúszott a keserű pánik, ahogy a szépen berendezett otthonomra gondoltam. Az idegenek érthetetlen, kemény nyelven beszéltek, ami leginkább az oroszhoz volt hasonlatos. Amikor az ismeretlenek hangja elveszett a távolban, akkor kirontottam a rejtekhelyemről. Egyenesen az utcára siettem. Ide-oda kapkodtam a tekintetemet.

Elsőként a forróság tűnt fel, amely azonnal a testemre izzasztotta a kabátomat. Az emberek mind nyári ruhákban sétáltak odakint. A lányok színes bikinifelsőkben sétáltak, a legtöbbjük hatalmas, számomra furcsa stílusú kalapot viselt.

Aztán eszembe jutott az a furcsa busz, amire felpattantam a munkahelyem előtt. Nem laktam messze, az összes buszra felszállhattam, amely a folyó felé vette az irányt, így nem is igazán figyeltem a számukra. De a jármű más volt, mint a többi. Odabent is furcsa illat terjengett, ami szinte azonnal elálmosított, így szinte ki is esett az a tíz perc, amíg hazaértem.

Visszarohantam a buszmegállóhoz, ahol egyetlen tinédzser lányka állt. Lila haja szinte világított a betontengerben, hangosan szopogatott egy szivárványszínű nyalókát.

– Elnézést! –kérdeztem. – Hol is vagyunk pontosan?

– A kibaszott semmi közepén – mondta. –A 631-esre buszra szálltál fel?

– Igen…–válaszoltam bizonytalanul.

– Az bizony nagy hiba volt – mondta, majd elsétált a vérvörös ég alatt elterülő képtelenül zöld folyó felé.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.