Kicsit ugyan megcsúsztunk a keddi részekkel, de akkor sem maradhat el a heti Felejtő. Hogyan is alakul tovább Polka és Isabel története? Tőlem megtudhatjátok!
Isabel riadtan hőkölt hátra, meglepte Polka erőteljes támadása. A nem evilági lány olyan gyorsan életre kelt, pedig percekkel ezelőtt még úgy tűnt, hogy sohasem kel fel a földről. Megragadta a köpenyt, és harciasan ráncigálni kezdte.
– Hogy loptad el tőlem? – nézett rá türkizkék szemével Polka.
– Én nem loptam el semmit – felelte bizonytalanul Isabel. – A széken találtam tegnap este, amikor kijöttem a fürdőből. Kérlek, ne vedd el!
Polkát óvatosan magához húzta a Skót. A steril kórházi szobában annyira groteszk látványt nyújtott furcsa fizimiskájuk, mintha a legmenőbb halloweeni buliból csöppentek volna oda. Isabelnek a tavalyi ősz jutott eszébe, amikor a nővérek jó poénnak gondolták, hogy vámpírnak öltözve próbálják rávenni az embereket a véradásra. Az intenzív-osztályon a betegek nem annyira értékelték a zombinak öltözött orvosokat, akiknek az empatikus érzéke nem mindig verdeste a plafont.
– Az a szitu, drága Polkám, hogy ez a beteg lányka jobban érzi magát mióta a te varázscuccodat viseli – közelebb hajolva a fülébe súgott. – Szerintem hagyni kéne, hogy nála maradjon.
Polka összerezzent a skót búgó hangjára, majd közelebbről is megvizsgálta Isabelt. Beesett szemek, sápadt, száraz bőr és borzalmasan sovány testalkat, tényleg betegségre utalt. Polka megdörzsölte a homlokát.
– Nem értem. Mostanság folyamatosan erről a borzalmasan depresszív helyről álmodok.
Isabel arcán hirtelen szétterült a lelkesedés, barna szemében élet csillogott.
– Én meg mindig rólad álmodok! Azt hittem, hogy csak túl sokat olvastam.
A Skót hosszasan hümmögött, a nyakát vakargatva mérte végig a két lányt.
– Valami nincs rendben ezzel a hellyel – jelentette ki a Skót.
– Jó, hogy semmi sincs rendben ezzel a hellyel. Borzalmasan unalmas, varázstalan, tele szerencsétlen emberekkel, akik ebben a világban ragadtak!
– Nem úgy értem… – a Skót gondolatmenetét hangos kopogás szakította félbe. Isabel szeme kikerekedett.
– Bújjatok el!
Polka azonnal az ajtó mögé húzódott, azonban a kopogtató türelmetlennek bizonyult, és azonnal betört a szobába. Polka meglepett édesanyja állt szembe a Skóttal és lányával. Hosszú perceknek tűnő pillanatokig bámulták egymást.
– Anya – mosolyodott el Isabel. – Miért jöttél vissza?
– Itt felejtett valamit a nagyi, csak a kocsiban jött rá – az anyja hosszasan méregette a Skótot, pedig Isabel még egy röpke pillanatig reménykedett benne, hogy hátha láthatatlanná is tud válni a harcos vitéz.
– Anya őt itt James – mutatott a Skótra Isabel. – A kórházban dolgozik.
– Igen? – kérdezte az anyja furcsa hangsúllyal. Persze Isabel kijelentése magyarázatot igényelt.
– Igen. A gyerekosztályon dolgozik. Minden nap másnak öltözik be, hogy szórakoztassa a kicsiket. Tudod, ez olyan, mint a bohócdoktorok.
Az anyuka arca azonnal felderült, és közelebb lépett a Skóthoz, aki legalább két fejjel magasabb volt nála.
– Isabel anyukája vagyok, Rose – lelkesen felé nyújtotta a kezét, mire a Skót egy hatalmasat köpött a tenyerébe, és úgy viszonozta a kézfogást.
Isabel arcára kiült a rémület.
– Nehezen tud kilépni a szerepből – tette hozzá a lány. – Mit hagyott itt a nagyi?
Rose sokáig nem válaszolt lánya kérdésére, inkább csillogó szemmel méregette a Skótot, aki zavartan mosolygott, és továbbra sem szólt egyetlen szót sem.
– A szemüvegét – felvette a fotelból a tokot. – Meg is van! Holnap is jövünk, drágaságom! – azzal két puszit nyomott lánya arcára, és kiviharzott az ajtón.
– Hát mondhatom csodálatos – sóhajtott fel Isabel. – Most az anyám azt hiszi, hogy te vagy a pasim, vagy fogalmam sincs, mit gondol.
– Mert nem szeretnéd, hogy pasid legyek? – mosolyodott el a Skót, Isabel azonnal olyan piros lett, mint Polka köntöse.
Polka azonnal kettejük közé pattant. Gyilkos pillantásokkal illette a Skótot, alig telt el fél óra, hogy visszaszerezte, és máris más lánynak csapta itt a szelet. Ennél tipikusabban nem is viselkedhetett volna.
– Amíg ti ezt a bugyuta komédiát játszottátok, addig én megtaláltam, hogyan is mehetünk vissza. A maradék Követ–levelem egy öltözőszekrényt mutatott a második emeleten, a belgyógyászat mellett.
Polka határozott léptekkel el is indult volna az ajtó irányába, mire Isabel felordított.
– Így nem mehettek ki! Hogyha valaki meglát titeket, menten megőrül. Elkísérlek!
– Az nagyon jó lesz, akkor a Kapunál visszaadhatod a felsőmet, és rövidre is zárhatjuk ezt az egész ügyet.
Isabel lesütötte a szemét, megmarkolta a harmat-vékony szövetet, és mély lélegzetet vett. Nem hasított sehova kellemetlen fájdalom, a levegő szabadon áramlott a mellkasába. Ennek ellenére beleegyezően bólintott Polkára, végül is a felső nem az ő tulajdona volt.
– Elég kegyetlen vagy – mormogta a Skót, de a szája elé tette a kezét, amikor Polka ránézett.
– Kövessetek – szólalt meg Isabel, és a lehető leggyorsabban az üres lifthez terelte furcsa vendégeit.
Délben a belgyógyászat folyosója lustán sütkérezett a délutáni napfényben. Ketten ültek a fehér műanyagszékeken, de mélyen belefeledkeztek magazinjukba. Isabel és két különös társa gyorsan, természetesen baktatott el előttük. Az egyik nő ugyan felnézett az újságból, de pillanatokon belül visszatért hozzá.
– Ez lesz az – suttogta Polka, majd elővette a leveleket a zsebéből. A tenyerén heverő levekkel nem történt semmi, unalmasan hevertek egymás mellett.
Polka idegesen kezdett fel–alá járkálni a fém szekrények között. Idegesen felnyögött, egyenként kipróbálgatta őket, amíg Isabel ide–oda kapkodta a tekintetét.
– Nem értem – sóhajtott fel. – Miért nem történik semmi?
– Maguk melyik orvosra várnak ilyen ruhában? – bukkant fel mögöttük egy fehér köpenyes, ősz szakállas férfi, mire Isabel egy lépést hátrált, és zavartan újdonsült barátaira nézett.