Amy Forester interjú

Január végén meginterjúvoltam nektek David Penningtont (ide kattintva elérhetitek), és azt ígértem, hogy tovább folytatom a sorozatot, így ma Amy Forester kerül terítékre. Amy egy kicsit fekete bárány lett a fiúk mellett, a Maradj velem-ről kapott véleményekből kiderült, hogy sokan nem szeretitek annyira őt, nem feltétlenül értitek a motivációit. Ígérem, hogy a jövőben mindenképpen közelebbi képet fogtok kapni a lányról, aki szerelembe esett mind a két Pennington-fiúval. De hátha ezzel a kis interjúval is közelebb kerültök hozzá 🙂
Amy kikérdezéséhez a Proust karakter-kérdőívet használtam, és továbbra is áll a szavazás az interjú végén, hogy ki is a kedvencetek a Maradj velem-ből! 🙂

Amy interjú

– Mostani interjúsorozatunkban kórházunk orvosait szeretnénk közelebb hozni az emberekhez, így személyes kérdéseket szeretnénk feltenni. Az első alanyunk intézményünk egyik fiatal orvosa, Amy Catherina Forester lesz – mondtam fel az apró diktafonba a szöveget, mire Amy áthajolt a kórház kávézójának műanyag asztalán, és lenyomta a szünet gombot. Hosszú, szőke haját copfba kötötte össze a feje tetején, fehér köpenyét a kényelmetlen széken pihentette.

– Mégis mennyire lesznek személyesek ezek a kérdések? – mosolygott bizonytalanul.

– A kórházi lapban fog megjelenni, amit kiteszünk majd mindenhol a várakozóknak. A vezetőség szerint nagyon jó ötlet. Az „Orvosok is emberek” címen fog vonulni.

– A kérdésre nem válaszoltál – nevetett fel röviden.

Látásból ismertem Amyt, a kórházban extra feladatokat végeztem, aminek semmi köze nem volt a gyógyításhoz. A honlapot egyengettem, tájékoztatófüzeteket írtam évek óta. Amy elbűvölő szépség volt még smink nélkül és steril fehér köpenyben is.

– Nyugi, vicces kérdések lesznek. Amire meg nem szeretnél válaszolni, azt is jelezheted.

Amy felsóhajtott. Karját keresztezte a melle előtt, de az arca nem tükrözött különösebb aggodalmat. Újra lenyomtam a felvétel gombot.

– Milyen tulajdonságokat értékelsz leginkább egy férfiban?

– Váó, komolyan ilyennel kezdjük? – röviden felnézett a plafonra, és belekortyolt a kávéjába. – Értékelem az intelligenciát, a figyelmességet. Fontos, hogy legyenek céljai az életben. Valahogy vonzanak az elveszett férfiak, biztos összefügg azzal, hogy orvos lettem.

Mosolyogva bólogattam.

– Mi a legjobb és a legrosszabb tulajdonságod?

– Figyelmes vagyok? Ez jól hangzik egy orvostól – csillant fel a szeme. – De általában tényleg. Szeretek gondoskodni másokról. Általában van türelmem is hozzá. Szerintem könnyű velem kijönni. Viszont rengeteg mindent túlgondolok, aggódok olyan dolgokon is, amin nem kellene. A vállamra veszem mások gondjait.

– Ez is jó egy orvosnál – tettem hozzá.

– Csak a mindennapokban nem feltétlen.

– És mi az a tulajdonság, amit másokban nem tudsz elviselni?

– Ha valaki szűklátókörű és előítéletes. Én szeretem túlelemezni a dolgokat, végiggondolni, mik bújhatnak meg a háttérben.

– Ki a kedvenc főhősöd az irodalomban?

– Hirtelen váltottunk – nevetett fel újra. – De ez a téma sokkal jobban tetszik! És ráadásul tudom is rá a választ. Catherine Earnshaw az Üvöltő szelekből mindig lenyűgözött. Szeretem a nagyhatású főhősnőket.

– Milyen tehetséget választanál magadnak, hogyha lehetne?

Amy fészkelődni kezdett a széken, arca kissé kipirosodott a beszélgetés hevében.

– Mivel szinte semmihez sincs tehetségem, ami igazán kreatív lenne, így bármit. Örülnék, ha szép hangom lenne, vagy egy kicsit is értenék a hangszerekhez, de festeni is szívesen festenék. Bármit hozzám vágnának, elfogadnám.

– És hol élnél, hogyha választani lehetne egy helyet a világon?

– Ó – mosolyodott el újra. – Tuti Európában. Például Barcelonában szívesen lennék festő. Csak lenge ruhák, napsütés és tenger. Most ezt valahogy úgy szépítsd, hogy a kórházban is iszonyatosan jól érzem magam a szürke Brooklynban – mutatott rám.

– Persze, egyértelmű. Egy ehhez kapcsolódó kérdés: mikor szoktál hazudni?

– Például előbb kellett volna, hogy a betegeknek ne úgy tűnjön, hogy nem szívesen vagyok itt. Hazudni egyébként ritkán szoktam, túlzottan megvisel. Voltak egész életemben titkaim, valahogy így alakult, és mind rengeteget vett ki belőlem. Ráadásul mindig komolyan ügyekről volt szó.

Amy szeméből eltűnt a felhőtlen boldogság, halkabban folytattam:

– Hogyha lenne valami, amit megváltoztathatnál magadban, akkor mi lenne az?

– Nem egy ilyen dolog van sajnos. De hogyha jobban megtalálnám az egyensúlyt magam és mások között, az biztosan sokat segítene.

Nem faggattam tovább, ijesztően elkomorodott a tekintete, ezért inkább újra a papírra szögeztem a tekintetemet, és kutattam valami olyan kérdés után, ami feldobhatja.

– Mik a kedvenc neveid?

Amy felkapta a fejét, majd újra lenézett a kávéra.

– Kicsit csapongósak ezek a kérdések, nem gondolod? Lehet, a többi orvosnál át kellene gondolni a dolgot. Kedvenc neveken sokat gondolkoztam, amikor az exemmel babát terveztünk – jelentőségteljesen nézett felém. – Ezt kérlek, ne írd bele! Nagyon szeretem a Danielt, a Davidet, a Noah–át. Kedvenc lánynevem nincs, valahogy mindig fiúnevekben gondolkoztam. Vagyis – rázta meg a fejét. – Ezek a kedvenc neveim. Csak ennyi.

Nem lett jobb, pedig a kérdést sokkal egyszerűbbnek gondoltam.

– Még egyet kérdezhetek?

– Persze – húzta fel a vállát.

– Hogyha újraszülethetnél, akkor miként szeretnél visszajönni?

– Személyként? – kérdezett vissza.

– Például.

– Akkor mindenképpen férfi lennék. Tudod, egy Barcelonában élő festő a tengerparton – mosolyodott el újra. – Azt hiszem, akkor sokkal egyszerűbb életem lenne.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.