David Pennington interjú

A karakterek a mindeneim. Ez valószínűleg látszik is rajtuk. Hogyha egy karakter élővé válik a fejemben, akkor az elkezdett kéziratból biztosan regény lesz. Most úgy döntöttem, hogy szívesen játszanék egy kicsit, ezért ma Davidet fogom nektek meginterjúvolni egy rendhagyó karakter-kérdőívvel. A karakter-kérdőíveket általában az írás előtt használják arra, hogy felvázolják a karaktereket, én viszont most egy kicsit még közelebb akarlak hozni titeket a Maradj velem egyik főszereplőjéhez, Davidhez. Az interjúhoz a Gotham Character Questionnaire kérdéseiből válogattam. Egy kicsit rendhagyó módon 2012 nyár elejére repülünk vissza a kérdezéshez, amikor még Chris is életben volt. Ne aggódjatok Chris-re és Amyre is sort fogok keríteni!
Az interjú végén pedig találtok egy kérdés is, hogy ki a kedvenc karakteretek a Maradj velem-ből, válaszoljatok, hogyha van kedvetek! 🙂 És persze, hogyha nektek is lenne kérdésetek Davidhez, akkor szívesen válaszolok (vagy ő, ki tudja 😉

David interjú

– Biztosan hozzászoktál már az újságírók hadához ennyi könyv után – biccentettem a polc felé, amikor David Pennington hellyel kínált a nappali kanapéján.

– A netes dolgokat jobban bírom – mosolygott rám.

– Netes dolgokat? – kérdeztem vissza bizonytalanul, kissé zavarba hozott David átható kék tekintete. A kis újságunkba nagyon sok művészt interjúvoltunk már meg, de inkább furcsa szerzetek voltak, és szinte sohasem kimondottan helyesek.

– Tudod, amikor egyszerűen elküldik nekem a kérdéseket, és én válaszolok rájuk. Úgy biztos, nem mondok hülyeségeket.

– Mi szeretjük a személyes varázst. Ráadásul szoktunk igencsak furcsa kérdéseket is feltenni.

David helyet foglalt velem szemben. Egy egyszerű szürke v–nyakú pólót és egy világos farmernadrágot viselt kékes, piros csíkos sportos cipővel. Azon gondolkoztam, hogy éppen jöhetett–e valahonnan, hogy cipőben ült a saját nappalijában. Gyorsan átvetette egyik lábát a másikon, és előrehajolva várta az első kérdésemet. Lazán ült, egyáltalán nem tűnt feszültnek, ami kissé meglepett.

– Szeretem a furcsa kérdéseket – tette hozzá. – Mindig az írásról kérdeznek.

– A mi olvasóink hozzászoktak ahhoz, hogy az íróknak kicsit más oldalát mutatjuk meg. Persze a cikk elején részletesen összefoglaljuk az életművedet is.

David továbbra is kíváncsian várta a kérdéseket, zsebéből kivett egy öngyújtót, azt pörgette az ujjai között. A dohányzóasztalán halomban álltak a csikkek a hamutálban, mellette két James Patterson kötet.

– Mi van most éppen a hűtődben?

David hangosan elnevette magát, aztán a nevetés kissé féloldalas mosollyá fakult.

– Hát ez tényleg fura kérdés, inkább olyanra számítottam, hogy honnan veszem az ötleteimet – megköszörülte a torkát, és elgondolkozva a plafonra nézett.  – Nem sok tápláló kaja. A bátyám le is húzna érte. Kóla, sör, maradék pizza, egy fél üveg whisky, sajt, tej, majonéz, ha szerencsém van, akkor maradt még tortilla–lap is. Egyébként be kéne vásárolnom.

– És a hálószobád padlóján? Az éjjeliszekrényeden?

– Hát – mosolyodott el. – Idelent rendet csináltam, de fent nem. Szóval a hálóm padlóján vannak azok a ruhák, amik ezen a kanapén szoktak lenni. Sajnos a rend meg én nem vagyunk annyira jóban. Az éjjeliszekrényemen könyvek vannak, meg egy pohár víz. Semmi extrás.

– Kanyarodjunk vissza a konyhákhoz – fogtam magam elé a jegyzetfüzetemet. – Hogyha a gyerekkori konyhádra gondolsz vissza, akkor mivel kapcsolod össze? Milyen illattal? Savanyú káposzta? Sütemény? És milyen érzéseket kelt ez benned?

David tekintete egy pillanatra elkomorodott. A farmerja zsebéből kihalászott egy doboz cigit és engedélyt kért, hogy rágyújthasson, amit azonnal megengedtem neki.

– Leginkább sajtos makaróni. Tudod, az a zacskós, a legrosszabb fajta. Meg vodka. Anyám nem igazán szeretett főzni, inni inkább – legyintett egyet. – A gyerekkoromról inkább ne beszéljünk. Még azt is szívesebben elmondom, hogy mi van a kukámban.

Kérdőn néztem rám, mire megrázta a fejét.

– Csak vicceltem.

– Rendben. Akkor kérdezek mást. Hogyha tavaszi nagytakarítást csinálsz, akkor mitől válsz meg könnyen és mit dobsz ki nehezen?

– Mondhatom azt, hogy sose csinálok tavaszi nagytakarítást? – nevetett újra. – De egyébként tudom rá a választ! Jegyzeteket baromi nehezen dobok ki, még akkor is, hogyha soha többet nem olvasom vissza. Általában minden papíralapú dolgot megtartok. Könyvet se adok oda szinte soha, kidobni végképp nem szoktam őket. Hogy mitől válok meg könnyen? Vidéken nőttem fel, ott meg mindenki gyűjtöget, mert van hely. Nálam csak a bátyám rosszabb, ő még a cetliket is megtartja.

– Szombat délben járunk. Mit csinálsz általában szombat délben? Reggelizel? Ebédelsz? Dolgozol?

– Na, egy írós kérdés! – mutatott rám, és elnyomta a csikket a hamutálban. – Szombat délben általában reggelizem, ha egyáltalán itthon vagyok, mert péntek esténként szeretek bent lenni Manhattanben és sokszor alszom a bátyám lakásában. Péntek estére szervezem a találkákat, bulikat. Szombat délben általában olvasok, filmet nézek, valami pihentetőt csinálok. Van, amikor az egész szombatot kiveszem. Vasárnaponként viszont már dolgozni szoktam itthon. Egyedül. Úgy tudok a legjobban írni, hogyha tök egyedül vagyok.

– Tök egyedül – ismételtem meg. – Akkor most megkérdezem, hogy voltál–e már szerelmes? Törték már össze a szíved?

David a padlóra nézett, újra halványan elmosolyodott.

– Nem igazán hiszek az olyan nagy szavakban, mint a szerelem. Mondjuk úgy, hogy tetszettek már lányok nagyon, és volt már olyan, hogy lepattintottak.

– Nagyon romantikusan hangzik – nevettem fel.

– Ha lehet ennél sokkal kevésbé komoly kérdést tegyél fel a végén!

– Pedig az van felírva, hogy mitől félsz a legjobban? Ez egy horrorírónak mindenképpen testhezálló kérdés.

David újra elgondolkodva nézett rám, határozott szemöldökét erősen összeráncolta.

– Lehet hazudni is? – nevetett fel zavartan, mire felhúztam a vállam. – A rémálmoktól félek a legjobban. Egy horrorírónál, hogy hangzik, hogy az éjszakától fél?

– Szerintem jól, főleg őszintén.

– Akkor maradjunk annál.

– Szívesen kérdezgetnék még furcsákat, de most csak rá kell térnünk a könyveidre.

– Hogy honnan veszem az ötleteimet? – mosolyodott el újra, amitől még jobban megmarkoltam a tollamat.

– Például.

– Anyám súgja nekem a sztorikat éjjelente – kacsintott rám.


6 thoughts on “David Pennington interjú

  1. Ez a karakter interjú nagyon jó dolog. Már nekem is sokat ajánlották, de még sosem jutottam el odáig, hogy éljek is vele. Ó, akkor te is úgy érzed, mintha valóságos személyek lennének? 😀

    De jó kérdések! Magamban én is mosolyogva válaszoltam rá! David pedig fantasztikus figura, elég jól vette az akadályokat! 😀 Megértem, hogy a netes interjúkat szereti jobban, de azért így sokkal megfoghatóbb képet kaptunk róla!

    Én tőled kérdezném: mit csinál David, mikor te alszol? Szokott-e jelenlétével olyankor is zaklatni, amikor neked éppen másra kell figyelned, a legváratlanabb pillanatokban? 🙂

    • Próbáld ki a karakter-interjút, nagyon jó dolog 🙂 Igen, nálam is nagyon valóságosak 🙂 David elalvás előtt szokott sokat jelen lenni, bár ugye most már karakterekkel is le vagyok kötve, de még így is meglátogat 😛 Például, hogyha valahová bátorság kell, akkor sokszor megjelenik 🙂 🙂

  2. Pingback: Amy Forester interjú - Gabriella's Writing

  3. Pingback: Chris Pennington interjú - Gabriella's Writing

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.