Boldog Születésnapot!

Úgy gondoltam, hogy mára egy igen rendhagyó blogbejegyzést hozok nektek abból az apropóból, hogy ma van a barátnőm harmincadik születésnapja, ráadásul most szeptemberben van a barátságunk huszonötödik évfordulója, ami pontosan azt jelenti, hogy nem emlékszem olyan időszakra, amikor nem volt mellettem. Most mesélni szeretnék egy kicsit rólunk ebben a különleges bejegyzésben.

Egyke vagyok, ami bizonyára formálta az egyéniségemet. Rengeteget társasoztam egyedül és számos önálló projektem volt már gyerekkoromban is. Abban viszont biztos vagyok, hogy most teljesen más ember lennék, hogyha az óvodában nem sétált volna be az életembe egy félénk kislány, hogy aztán egy életen át gyakoroljuk együtt az introvertáltságot. Az első találkozásunkra nem emlékszem, viszont anyukám igen. Anya szerint, ha létezik bizonyíték a sorsszerű találkozásokra, akkor az a miénk. K két évvel később került oviba, mint én, ezért félénken ácsorgott az ajtóban. Anya azt mondja, hogy én odasétáltam hozzá, megfogtam a kezét, és azóta nem engedtük el egymást, hiába most fél Európa van közöttünk.

Persze nem kell túlzottan szépíteni a kapcsolatunkat. Mivel pontosan huszonkét nap köztünk a korkülönbség, és egy osztályba jártunk általános iskolába és gimibe is, aztán három éven át még együtt is éltünk, minden lehetséges súrlódás jelen volt közöttünk. Ismerjük egymás legjobb és legrosszabb tulajdonságait, ráadásul egész életünkben rejtve versengtünk az élet valamennyi területén. Ez most sincs másképp, nem kell tagadni, csak felnőtt fejjel már egy kicsit máshogy éljük meg a dolgot. Mindketten jó tanulók voltunk, “csendes lányok”, bölcsészek, írók, hasonló célokkal, mégis másokkal, hasonló személyiséggel, mégis teljesen másmilyennel.

A barátságok változnak az idő folyamán. Általánosban és gimiben közösen írtunk történeteket, terveztük a jövőnket, támogattuk egymást az iskolában, szerelemben, emellett rengeteget vitáztunk. Mind a ketten írók vagyunk, ugyan erre csak a húszas éveinkben jöttünk rá, pedig intő jelként szolgálhatott volna, hogy a nagyobb érdekütközéseinket is levélben beszéltük meg.

Bevallom, sokszor féltem, hogy az idő, a távolság elszakít minket egymástól. Főleg, hogy nagy volumenű dolgokban igenis különbözünk, a családi hátterünk nem is lehetne másabb, és most teljesen más élethelyzetben vagyunk. Ennek ellenére minden napunk úgy kezdődik, hogy írunk egymásnak Messengeren és egész nap beszélgetünk. Megosztjuk kisebb-nagyobb gondjaikat, életválságainkat, hétköznapi boldogságainkat, mint a gimis napokon, amikor a fáradt reggeleken a buszhoz mentünk, és sokszor még szólni se volt kedvünk egymáshoz. Ma Knak van három tüneményes kicsinye, én pedig szabadúszóként próbálom megtalálni az egyensúlyomat az életben.

Az biztos, hogy a barátnőm rengeteget tanított nekem az életről, az elfogadásról. Arról nem is szólva, hogy ő az egyik leglelkesebb olvasóm. Egymást formáltuk íróvá, miközben az idő is formált bennünket. És a lehető legjobb dolog, hogyha van valakije az embernek, akivel végigmasírozhat az élet nehézségein, foghatja a másik kezét a legnagyobb boldogságokban, válságokban, aki ráadásul ismeri minden titkát és emlékszik a szülinapos mosolyára hét-nyolc-tizenhat éves korából (amikor még minden vágyunk az volt, hogy végre húszévesek legyünk és megkezdjük az önálló életünket).

Csak, hogy legyen itt egy jó régi kép is 🙂

A fejemben vannak az évzárók, a ballagások, a közös filmezések, a kirándulások, az éjjeli beszélgetések, a pesti költözés, a búcsúk és az újra találkozások. És éppen ma harminc éves a legjobb barátnőm. Fura érzés, mert bennem él a tízéves kislány is, aki mindig annyira más volt, mint én, aki néha halálosan felbosszantott, de mindig mellettem állt, még akkor is, amikor éppen átdobáltam a matekfüzetét a szobán, hogy ennek semmi értelme sincs. Most épp nem lehetek mellette ezen a napon, de szerencsére pár hét és újra találkozunk.

Az tudom, hogyha valamiért sikerült hitelesen megírnom a Pennington-tesók kapcsolatát az azért van, mert nekem is van igazából egy testvérem, akinek most nagyon a lehető legszebb születésnapot kívánok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.