A Írók egymás között márciusi kiadásában arról elmélkedünk, hogy mikortól is nevezheti magát valaki írónak, mi kell, hogy egyáltalán viselhesd ezt a címkét. A téma már nagyon régóta foglalkoztat engem is, 2015-ben írtam is erről már pár sort (ide kattintva ezt is elérhetitek). Nekem is érdekes lesz az összehasonlítás, hogy mennyit is változott a véleményem az évek során, mennyit változtatott ezen az, hogy már van két könyvem. Szóval, mitől író az író? Attól, hogy megél az írásból? Vagy csak attól, hogy egész egyszerűen írásban fejezi ki a legmélyebb gondolatait? Lássuk!

Bevallom, hogy nagyon sokszor futok bele olyan interjúkba az interneten, amikor akár egy pár kiadott könyvvel rendelkező író is úgy nyilatkozik, hogy „nem nevezném magam írónak.” Ettől mindig kicsit ideges leszek, úgy érzem, mintha az identitásuk részét kellene képezze az, hogy szerényen, pironkodva nem vállaljuk magunkra ezt a címkét, esetleg hárítjuk a felelősséget, ami ezzel járna. Az egészséges önbizalmat támogatom, nem feltétlenül az a helyes út, hogyha folyamatosan bizonyítgatjuk azt, hogy nem vagyunk méltók az „író” megnevezésre. Persze ennek fordítottja is igaz, amikor valaki tanulás nélkül, az első kéziratnál már írói honlapokat gyárt magának.

Én bevallom, hogy már a regényem megjelenése előtt is írónak neveztem magam, hiszen körülbelül tizenhárom éves korom óta folyamatosan írok. Az írás része az identitásomnak, ahogy már a publikálás is, mivel már hét éve jelennek meg írásaim.

Viszont maga az íróság továbbra is valami megfoghatatlan fogalom. Milyen szint kell, hogy valaki írónak nevezze magát? Hány publikációt kell felmutatnia? Érdemes különbséget tennünk a hivatásos írók között is, akik csupán az írásból élnek, és ami nagyon kevés ember számára lehetséges Magyarországon. Épp ezért az íróságot nem érdemes a pénzben mérnünk, sem azt állítanunk célkitűzésnek magunk elé, hogy akkor leszek író, hogyha megélek az írásaimból.

Érdekes tapasztalat az én esetemben, hogy az első könyvem 2016 decemberében jelent meg, és onnantól kezdve bizony mindenki írónak nevezett egy csapásra. Az, hogy ugyanez a kézirat 2013-ban készült el, és hogy előtte mennyi publikációm volt, az kevésbé számított. Egyszerre író lettem, ennek minden gyönyörével és felelősségével együtt.

Most mindezeket eltörölve én szeretném pár saját gondolattal megtámogatni azt, hogy ki nevezheti magát írónak. Úgy gondolom, hogy az íróvá válás legfontosabb alapeleme az, hogyha valaki akar fejlődni, akarja képezni magát. Az írói-lét alapvető eleme a türelem, az alázat, a kritikákra való odafigyelés képessége. Nem a pénz és a publikációk száma. Az írói létben szerintem van valami varázslat, az írás folyamata számomra olyan, mint a legtisztább spirituális élmény. Nem csak arról szól, hogyan tudunk dramaturgiai ívet és párbeszédet alkotni, hanem egy nálunk sokkal nagyobb dologról. Az írás folyamata számomra szent, és ami ezután következik, az teszi igazán íróvá az embert. Az, hogy meghallja a véleményeket, hogy legyen türelme fejleszteni magát, átdolgozni éjszakákat akár eredmények nélkül és visszautasítások mellett is.

Író az, aki nem tud nem írni. Aki szeretne megfogni valamit, leképezni valamit az életből, megmutatni az írás eszközeivel, hogy mit gondol a világról. Írni mindannyian tudunk, ahogy beszélni is, történeteket is a a legtöbben össze tudunk rakni. De hajlandóak vagyunk-e mélyre nyúlni? A legmélyebb valónkba, hogy igazán fontos történeteket alkossunk? Hajlandóak vagyunk-e belemerülni az írástechnika rejtelmeibe, hogy a gondolatainkat képesek legyünk a lehető legjobb formában átadni?

Az írás egy részét jelenti a tehetség, a többit a kitartás, az alázat és a tanulás iránti vágy teszi ki. Író vagy, hogyha minden pofon után is fel akarsz állni és tovább folytatni, akkor is, ha senki sem fog olvasni. Persze, annál nagyobb öröm nem létezik, amikor olvasók elméjében virágzik ki a történet, amikor megosztják veled az élményeiket. De szerintem, ha ez a megerősítés kell neked ahhoz, hogy írj, akkor nem vagy író igazán.

Persze, ennek ellenére mindannyian a kiadás után vágyunk. Legyünk a lehető legjobbak, hogy az olvasók is akarjanak minket, és ne nekünk kelljen üldöznünk őket. Írónak lenni nehéz, egy életre szóló feladat és munka. De ha mélyen azt érzed magadban, hogy író vagy, akkor nevezd magad annak. Vállald a vele járó felelősséget! Mert bizony van benne, nem is kevés.

Klári és Fanni bejegyzéseit a témában a nevükre kattintva találhatjátok 😉 A következő hónapban pedig a magánkiadás versus hagyományos kiadásról fogunk elmélkedni!