Az önsegítő könyvek káros hatásai, avagy miért ne tanulj a kanapéról balettozni

Ma újra egy személyesebb blogbejegyzést hozok nektek a szorongásos kalandjaimról, és arról, hogyan is állok most éppen. Már meséltem nektek arról, hogy az év elején újra bekerültem az agorafóbiás-pánikspirálba. Amikor újra kopogtattak a pánikrohamok az ajtón, szó szerint pánikszerűen tenni akartam ellenük valamit. Ezért újra felvérteztem magam egy jó adag önsegítő könyvvel (pár olyannal, amik tényleg beváltak már) Mert hát: megkellszabadulniazérzéstől, ígynemlehetélni, összekellszednemmagam, és ehhez hasonló gondolatok törtek rám. Most, fél évvel később úgy gondoltam, írok nektek egy kicsit az önsegítő könyvek káros hatásairól. Merthogy saját tapasztalatom szerint ez nagyon is létező jelenség. És ezzel a bejegyzéssel nem azt akarom sugallni, hogy csak negatív oldala létezik ezeknek a könyveknek, hanem azt, hogy túlzott fogyasztás bizony frusztráltságot okozhat.

Kezdjük a nyers tényekkel. Idén eddig összesen negyven könyvet olvastam el. Ebből összesen kilencet azért választottam, hogy segítsen megoldani a szorongásos panaszaimat. Ez az olvasott könyvek negyede. Csodálatos könyvekkel is találkoztam a témában, amiknél tényleg azt éreztem, segítenek. Viszont júniusban egy szorongásos munkafüzet kapcsán újra éreztem a tömör csömört. Fojtogatni kezdett, hogy a könyvet olvasva hevesen bólogattam, kiemeltem, jegyzeteltem a jobbnál jobb gondolatokat, de az utcára érve úgy éreztem, képtelen vagyok megvalósítani az instrukciókat. Úgy fogalmaztam egyik barátnőmnek, hogy olyan érzésem van, mintha könyvből igyekeznék megtanulni balettozni. Ráadásul nem csak ennyit akartam elolvasni, listáztam magamban még vagy tíz-tizenöt könyvet, aminél úgy éreztem, biztosan megváltja majd az életemet.

A legnagyobb ellentmondás az, hogy végül az ACT (Acceptance and Commitment Therapy) könyv verte ki nálam a biztosítékot, amelynek fő filozófiája, hogy a szorongással megbékélve, együtt kell haladni előre az életben, és nem várni, hogy mikor lesz jobb a helyzet. A vicces az, hogy az önsegítő könyvek olvasása nálam mindig azt jelenti, hogy rosszabb periódusom van, hiszen egy pillanatra sem fogadom el magam olyannak, amilyen vagyok. Sőt, még a pihenőidőmet, amikor tényleg kikapcsolnék – azaz olvasok -, azt is arra fordítom, hogyan NE fogadjam el önmagamat, hogyan próbáljam meg megjavítani azt, ami elromlott. Ráadásul a helyzet az, hogy általában semmi olyat nem tudnak mondani, amit ne olvastam volna már ezerszer.

Nehéz nem beleesni ebbe a csapdába. Nem megoldást keresni, főleg, ha az ember érzékeny és szenved a szorongásos tünetektől és a pánikrohamoktól. Ennek ellenére a sok-sok tanácstól már a végén csak kapkodtam a fejem, és egyre frusztráltabb lettem, hogy nekem ez sem megy, és probléma újra egyre nagyobb és nagyobb lett.

Nagyon nehéz megtanulni az egyensúlyt. Hiszen én is stratégikusan szeretem megoldani a gondjaimat. Azonban a pánikbetegség pont nem ilyen. Amíg az ember görcsösen próbálja elfogadni azt, hogy szorong, addig meg se érinti az elfogadást. Hanem harcol, kapálózik és görcsöl. A legfrusztrálóbb pedig az, hogy az embernek sosincs instant receptje, hogy egy-egy nehezebb periódusból hogyan is lépjen ki. Mondhatjuk, hogy hónapokon keresztül törtem az agyamat, hogy tavaly hogyan sikerült jobban elfogadnom a szorongásos tüneteimet. Hogyan sikerült nem agyalnom rajta ennyit. (Amíg ezen agyalok, persze, nem jövök rá.)

Sajnos az igazság az, hogy nem létezik csodaszer. Nem létezik a könyvesboltok polcain az a kincset érő önsegítő könyv, ami minden problémánkat megoldja. Néha tudnak egy-egy jó gondolatot felvillantani, de ezt is túl lehet adagolni, ami egyre inkább csak elégedetlenséget szül. Ha már belekerültem a spirálba, akkor idő kell, hogy visszagyógyítsam a lelkem, és sajnos nálam ezek a könyvek csak még jobban emlékeztetnek arra, hogy valami nincs rendben velem.

A másik részről, az olvasás számomra igazi terápia. Az önéletrajzi könyvekből elképesztő erőt tudok meríteni, de egy-egy igazán jó regény is eltereli az ember figyelmét a fájdalomról. Szerencsére ilyen könyvekből is jutott ki bőven idén, amit lehet, hogy a szorongás miatt vettem a kezemben, de jó választásnak bizonyultak. Erről írtam is egy bejegyzést, amit ide kattintva elérhettek.

A helyzet az, hogy még most sem megy jól az elfogadás, de igyekszem úgy javítani a helyzeten, hogy közben ne akarjam magamat megszerelni (na, igen, megint javítani akarok a helyzeten). A végeredmény pedig az, hogy bármilyen nehéz is, csinálni kell. Bele kell menni a félelmetes helyzetekbe, és közben nem ostorozni saját magunkat, hogy miért félünk egy-egy banális szituációtól. Valószínűleg az idő a legjobb megoldás a problémára és a türelem. Az önsegítő könyvek sokszor néha még inkább ráakasztják az elmét egy-egy témára. Nekem valószínűleg nagyobb gyógyír a lelkemnek a szép- és szórakoztatóirodalom. Na, meg a naplementék!

2 thoughts on “Az önsegítő könyvek káros hatásai, avagy miért ne tanulj a kanapéról balettozni

  1. Nagyon átérzem ezt most. Rémes júniusom volt, szinte ki sem mozdultam a lakásból, úgy maga alá temetett ez a szörnyeteg. Rettegtem attól, hogy kimenjek. Szakkönyvet, összesen ha hármat olvastam, abból egy segített. A terápiát meg ott adtam fel, amikor a szakember teljes egészében meg akart változtatni és a következő hétre eredményeket kellett vinnem a sikeres lépéseimről. Amikor nem a szokásaimat, hanem a személyiségemet akarják megváltoztatni, onnantól kezdve nálam nem működik a dolog. Most már abban hiszek, hogy minden egyes rémes időszakra ki kell találnom valami éppen aktuális saját terápiát, ami segít visszatalálni ahhoz az egyensúlyhoz, amiben egészségesen tudok létezni. A szakkönyvek pedig nem személyre szabottak, hanem általánosak.

    Az önéletrajzi könyvek nekem is sokat tudnak adni, tudok meríteni belőlük. Meg az is, ha látom, hogy valaki hasonló cipőben járva éppen ír egy bejegyzést. 🙂

    • Átérzem… a terápia nekem is nehézkes terep. Sajnos, szerintem aktívan kell keresni azt a terapeutát, aki tényleg megérti az embert (nekem még az is nehéz, hogy már konkrétan újat se tudnak mondani az egyetemi tanulmányaim miatt sokszor…).
      Igen, valószínűleg igazad lehet. Mindig ki kell formálni az utat. Nekem, ami tényleg használ mindig (persze nem instant csodaszerek): jóga, meditáció, séta, hála (minden nap legalább 3 dolgot felírni), írás és most igyekszem beépíteni a futást. Meg úgy egyáltalán: élni és haladni előre. Matt Haig Miért érdemes életben maradni című könyvét viszont nagyon-nagy szeretettel ajánlom. Ő a saját bőrén tapasztalt mindent, és csodálatos humorral ír róla 🙂 Szóval, inkább önéletrajzi, mint önsegítő.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük