Azt hiszem, kijelenthetjük végre, hogy majdnem beértük magunkat Neil Gaiman Calendar of Tales kihívásával. Ebben a bejegyzésben elhoztam nektek a júniusi novellát. A júniusi kérdés arra vonatkozott, hogy hol töltenéd legszívesebben a júniust, Az első novellát Fanni májusi írásának címe ihlette, amit ide kattintva el is olvashattok. Fanni júniusi történetét pedig itt találjátok.

A naplementegyűjtő

Mit ér egy nyári éjszaka, ha nincs kivel élvezni? Amikor nincs kivel elterülni a fekete csillagos takaró alatt, hallgatva a tücskök ciripelését. A langymeleg nyáréjszaka mit sem ér magányosan egy elhagyatott ház tornácán.

A Naplemente lány egyedül maradt a világon. A szentjánosbogarak zöldes csillogását figyelte a függőágyban, amíg le nem csukódott a szeme. Apró erdei állatok neszezésére ébredt az éjjeli sötétségben. Néha a félelem annyira a torkába szorult, hogy legszívesebben bemenekült volna a házba, de nem akart magára hagyni Júniust, aki olyan gyorsan el szokott szökni. A húga, Július már lopni kezdi a napfényes órák számát. A Naplemente lány pedig félt a sötétségtől, mióta egyedül maradt a világon.

A napok gyorsan pörögtek júniusban a kukoricamező mögött. A hajnal frissességét gyorsan felváltotta a fülledt nyári meleg és a kabócazaj. A faházban könnyedén táncoltak a porszemek a vakító napfényben.

A Naplemente lány mindig a folyópartra ment. A konyhai óra tiktakját figyelte estefelé, egyetlen júniusi naplementét sem akart kihagyni, hiszen mindegyik egyedi és tökéletes a maga módján.

Csorgott a homlokáról az izzadtság, ahogy felért a folyó töltésének legmagasabb pontjára, ahol tisztán terült el előtte a nyugati horizont a folyó mögött. Orrába szökött a folyó nyártól megfáradt aromája, ahogy törökülésben letelepedett a poros földre.

A legmagasabb ponton várta a megsárgult vászon és naplemente-színű palettája, hogy megfesse a júniusi csodákat a természet csendjében. A  lány nappalijának falát az elmúlt év naplementéinek különleges lenyomatai díszítették.

Csak ő maradt itt, hogy megörökítse valakinek a vörös-arany-rózsaszín-sárga naplementék emlékét. Hónapok óta nem látott senkit a világon, de az biztos, hogy az emberek már nem vették észre a naplementék csodáját.

Egy másik életben a nyüzsgő nagyváros közepén a Naplemente lány vállának ütköztek sietségükben, miközben a lemenő nap égőaranyra festette a horizontot a felhőkarcolók csillogó sziluettjei mögött. A modern világnak már nem kellettek a naplementék, Naplemente lányok pedig végképp nem.

A világ hamarosan magára marad. A júniusi naplementék nem lesznek velünk örökké. Csak a fonott hajú lány maszatolja a színeket a megsárgult vászonra, hátha még valakit érdekel a természet szépsége ezen a világon.