A havi Írók egymás között sorozatunkban ebben a hónapban megint egy érdekes témával érkeztünk. Hogyan is épül fel a regény? Egyénileg hogyan építjük fel az írás során a kéziratainkat. Érdemes elolvasni Klári, Emma és Fanni bejegyzését is, hiszen rengeteg különbséggel fogtok találkozni, hiszen minden író kicsit máshogy dolgozik.

Már a blogbejegyzés kapcsán is elgondolkoztam, hogyan is kellene felépítenem ezt a bejegyzést, hogyan is kezdhetnék bele ebbe a hatalmas témába, amiben néha még én is elveszek. Én is azt a filozófiát vallom, hogy a regényírást nem tanulja meg sohasem igazán az ember, minden egyes regény valamilyen szinten mást kíván meg. De azért mégis megpróbálom egy csokorba szedni nektek az egységeket.

Előzetes információ, hogy én bizony kényszeresen lineáris író vagyok, tehát sosem írok előre jeleneteket, még akkor sem, ha egy egy jelenetre nagyon vágyom már. Hogy ehhez kajás példát hozzak, képzeljétek el úgy, hogy csak úgy eszem a kakaóscsigát, hogy a külsejéről fejtem le, hogy haladjak a belseje felé. A legjobb részt tartogatom a végére és előre összefut tőle a számban a nyál.

Elbeszélési mód

Mielőtt nekiállok egy regénynek, az ötleten túl mindig el kell döntenem, hogy milyen elbeszélési mód is illik egy sztorihoz. Egyes szám első személy, egyes szám harmadik személy. Múlt-jelen. Múlt jelen váltakozása, váltott nézőpont. Ennek a kiválasztása nekem sokszor a legnehezebb feladat, néha azért is hagyok el egy-egy regényt, mert még nem találtam meg, hogyan is kellene elmesélnem egy adott történetet, ami a fejemben van. Az idősíkok váltása az egyik személyes kedvencem, de írtam már egyenes vonalú regényt is. A jövőben mindenképp szeretnék majd az elbeszélési módokkal többet kísérletezni, jobban elengedni magam. Érdemes más regények felépítését figyelni. Például az egyik személyes kedvencem a Hatalmas kis hazugságok, ahol a végkifejletből (egy gyilkosság) indulunk el, és lassan kifejtődik, hogyan is jutottunk oda. Zseniális felépítési mód. Úgy érzem, ebben még nagyon sokat kell fejlődnöm, hogy még jobban át tudjam adni a történeteket.

Mondat

Érdemes szót ejteni a mondatokról is. Hogyan döntjük el, hogyan is építsük fel a mondatokat?Még írósuliban tanultam, hogy a rövid és hosszú mondatok váltakozása adja meg jól a szöveg ritmusát. Ebben általában az érzésekre hagyatkozom. Már merek rövidebb, lényegre törőbb mondatokat is alkalmazni, főleg ha illik az elbeszélőmhöz. Általában elmondható, hogy nem érdemes ezerszeresen összetett mondatokkal fitogtatni az írói rátermettségünket, mivel az olvasók könnyedén belefulladnak a dologba.

Bekezdés

A bekezdés a regény egyik legfontosabb egysége. Ha belelapozunk egy könyvbe, máris láthatjuk, mennyire lesz könnyű vagy nehéz olvasmány a bekezdések hosszúsága alapján. Én mondhatjuk, hogy nem szeretem a hosszas leírásokat, általában rövid bekezdésekkel dolgozom, szeretek párbeszédeket írni. Vagy gyorsan váltakoztatni a párbeszédeket a leíró részekkel. Nagyon ösztönösen szoktam bánni a bekezdésekkel, általában egy-egy jelenet hangulatához illeszkedően nyújtom jobban a leírásokat vagy pörgetem a párbeszédeket.

Fejezet

A fejezeteknél általában egyetlen nagyon fontos szempontot tartok szem előtt, hogy mindig legyen a középpontban egy konfliktus, ami előreviszi a regény cselekményét. Ha a fejezetben semmi olyasmi nem történik, ami valamilyen szempontból előrelendíti a dolgokat (ez lehet egy szereplő személyes belső konfliktusa, vagy esetleg két szereplő interakciójában történő változás), akkor az a fejezet általában mehet a kukába. Néha persze hangulatra építek egy-egy fejezetet, de általában az is szolgálja azt a célt, hogy közelebb hozzak egymáshoz szereplőket. A fejezetek végét szintén érzésre szoktam meghatározni. Átíráskor nem igazán szoktam változtatni a fejezetegységeket. Sokszor az üléseim végéhez kötöm a fejezetek végét (bár mostanság éppen hagyni szoktam egy-két mondatot a fejezetek végére, hogy biztosan úgy üljek neki, hogy tudom, mit írok, így könnyebb belerázódni a folyamatba). Szeretem a lehető legtöbb fejezetet cselekvéssel kezdeni, főleg már a regény végén. Remélni szoktam, hogy így az olvasó sokkal kevésbé unja el magát.

Részek

Részmániás vagyok. Tudom, hogy nagyon sok regényben nem léteznek egységként a részek, de én imádom őket. Szeretem a regényeket valamire felfűzni, mintha egy gyöngysort alkotnék. A részeknél nálam bizonyára egy szebb, nagyobb kő helyezkedne el. Érdekesség, hogy a Vigyázz rám például a függőség kialakulásának fázisaira épül, a most írt regényem pedig a gyász klasszikus fázisaira. A részek vége néha ingadozik, de sokszor határozottan érzem, mikor is kell érkeznie egy újabbnak, mintha egy nagy lélegzetet vennék a regény folyamában. A részek segítenek nekem is tagolni, iránytűt mutatnak, merre is haladok.

Ív

Sosem szoktam előre felvázolni a regény ívét. A fejezetek, részek, bekezdések összességében kezdem érezni, merre is járok éppen. A regény közepe felé általában már sejteni szoktam, milyen végkifejlet felé is tartok. Az eleje sokkal félelmetesebb, amikor még nincs teljes elképzelésem, mi is lesz a vég vagy az a bizonyos tetőpont. A most írt regényemnek már teljesen biztosan tudom a tetőpontját, és a tervezett szószámot is. Ilyenkor már kissé hátradőlök, és szabadabban alkotok. A kéziratom végén egyébként mindig van 1-2 oldalnyi jegyzet, hogy mi az, amit valamikor szeretnék beleilleszteni, de azt is le szoktam írni, ha valamit útközben meggondoltam (például beleírtam egy olyan karaktert, akivel mégse fogok foglalkozni) és később szerkesztenem kell.

Persze ezzel a rövidke bejegyzéssel csak a saját tapasztalataimat tudtam felvillantani. Számtalan regényfelépítési módszer létezik, és én is folyamatosan tanulom, mit és hogyan is kellene csinálnom, hogy a jövőben még jobb regényeket tudjak alkotni 🙂