Mivel épp a holnapi napon lesz egy hónapja, hogy boldog macskatulajdonossá váltunk a férjemmel, ezért úgy gondoltam, blogolok egy kicsit az élményeinkről és az ide vezető útról. Na, meg arról, hogy milyen hatalmas különbség vannak az állattartásban Anglia és Magyarország között. Lesznek cicás képek is, úgyhogy, ha állatbarátok vagytok, olvassatok tovább!

Mondhatni, hogy már legalább hét-nyolc éve vágyakozom egy macska után. Állatok között nőttem fel, mindig volt legalább két kutyánk, és mellé három-öt (egyszer talán nyolc) macskánk is. Aztán, ahogy elköltöztem egyetemre, egyértelműen csak otthon élhettem ki az állatok iránt érzett szeretetemet. Mivel a napjaim java részét egyedül töltöttem, amíg egyedül dolgoztam itthonról, ezért végképp jó lett volna mellém egy cica. Az állatmániámat külföldön sokszor abban éltem ki, hogy kiismertem a szomszédság macskás részeit, és idegen emberek cicáit cirógattam az utcán. Engem még egy galamb látványa is fel tud villanyozni.

Angliában mondhatjuk, hogy már aktívan vágyakoztam egy macska iránt, ugyanis itt kezdtünk el huzamosabb ideig lakótársak nélkül élni a férjemmel. Sajnos errefelé albérletben szinte a lehetetlennel egyenlő az állattartás, ha szabályosan akarja csinálni a dolgokat az ember. Sokszor, ha épp találsz olyan helyet, ahol engedik az állattartást, külön szerződést kell kötni, amiben rengeteg új kitétel szerepel (a barátaink így szerezték be az angol springer spánieljüket, ők szerencsésen választottak albérletet). Ennek ellenére elgondolkoztunk a tilos macskatartáson, ugyanis a főbérlők Angliában mondhatni sosem látogatják meg a kiadott lakást, de nem akartunk mégsem kockáztatni.

Amikor viszont elhatároztuk, hogy házat veszünk, már biztosak voltunk abban, hogy lesz cicánk. Azt is tudtam, hogy menhelyről szeretném hozni, pontosabban a Cats Protection hálózatát néztem ki magamnak, ahol két évvel ezelőtt jártunk is, és elképesztő élmény volt látni, hogy működik Angliában egy macskamenhely. Spoiler alert: végül nem innen lett cicánk.

A Cats Protection birminghami kirendeltségét látogattuk meg egy nyílt nap alkalmából, ahol is az önkéntesek gyűjtést szerveztek. Sütit, kávét, teát árultak – mind-mind otthon készítettet -, amit ha megvásároltál, mind a menhelyé lett. Angliában nagy hagyománya van az adományozásnak, így az ilyen jellegű helyek könnyebben fenn tudnak maradni. Ami viszont elképesztett, hogy a menhelynek nem az a lélekvesztő hangulata volt, mint sokszor az otthoniaknál. A macskák külön-külön kennelekben voltak (amit egyébként csak a nyílt nap alkalmával lehetett megnézni, vagy ugye akkor, ha komoly szándékkal mész örökbe fogadni), aminek volt kifutórésze az udvarra, hogy a szabad levegőn is lehessenek a cicák. Egy kis papíron minden egyes cicának fel volt írva a neve, a preferenciái (milyen tápot szeret, kedveli-e többi macskát, volt-e az előző lakhelyén udvarhoz való hozzáférhetősége, családban élt-e stb.), életkora stb. Ugyanis a Cats Protection felelősséget vállal a cicáikért, magyarán, ha egy idős ember hoz ki állatot, és esetleg már nem tud gondoskodni róla, a cicamenhely visszaveszi. Épp ezért elég sok az idős cica. Persze, vannak az utcáról érkezett cicák is, de itt jóval kevesebb kóbor állat van, mint otthon (mondhatni, hogy alig-alig van). Mi épp olyan időszakban látogattunk a menhelyre, amikor voltak apróságok is. Voltak testvérpárok, akiket csak együtt adtak. Emellett a menhelynek volt egy infirmary-nursery része is, ahol állatorvos figyelte a cicákat. Itt a még nem örökbe fogadható apróságok és a beteg cicák laktak (erre a részre tényleg csak a nyílt nap miatt lehetett bemenni).

Aztán a terveimet keresztülhúzta a COVID. Eleve augusztus környékén akartunk cicát hozni. Mindenképpen úgy akartuk, hogy legyen 2-3 hónapja úgy velünk, hogy ne kelljen sehová sem utaznunk. A macskavállalás másik necces pontja nálunk, hogy sokat utazunk haza, és erre még ki kell dolgoznunk a megfelelő megoldást. Aztán úgy gondoltuk, mivel ezen a nyáron már úgysem utazunk sehová, ezért itt az idő cicát keresni. Sajnos a menhelyek a koronavírus miatt zárva tartottak, csak az új cicákat vették be nagyon sokáig, a rehoming teljesen szünetelt, így a vásárlás mellett döntöttünk.

Angliában állatot sem olyan egyszerű szerezni, mint otthon. Nagyon sok eladó konkrétan kikérdez téged, hogy mennyi időt tudsz az állattal tölteni (a legtöbb állattartó nem szereti odaadni a kutyust-cicust neked, ha full time dolgozol nem otthonról, mert akkor túl sokat lenne egyedül), pontosan milyen körülmények között fogod tartani. Emellett súlyos pénzeket kell fizetni egy-egy házi macskáért is, mert nem lóg minden bokorban egy árva kiscica (szerencsére). Visszatérve a Cats Protectionre. A menhelyről sem hozható el ingyen cica. Körülbelül 36 ezer forintnak (95 font) megfelelő összeget kell fizetni a cicáért, de ebben benne vannak az oltások, sőt, ha kiscicát hozol el kupont is kapsz az ivartalanításhoz. A menhelyen egyébként minden cica ivartalanítva van. Ha már kikérdezésnél tartunk: Cats Protection a vírus előtt mindig házhoz jött, hogy megnézze az otthonodat, és felmérje, hogy megfelelő-e az állattartáshoz az otthonod.

A mi Kókuszunk végül egy internetes oldalról jött, ahol kutyákat-cicákat adnak-vesznek. Ez eladó szerencsénkre a közelünkben lakott, így elhozta őt kocsival. Így, hogy nem állt mögöttünk menhely, magunknak kellett mindent elintéznünk.

Angliában a macskák is chipelve vannak, ahogy Kókusz is már azzal érkezett. Emellett védőoltásokat is kapnak. 30 ezer forint körüli összeg volt a “kitten package” is, amiben a kilenc és tizenkét hetes védőoltási voltak. Ezek mellé évente kap “booster” oltásokat is. Ezek megvédik a FIV vírustól, a macska kalcivírustól, a fertőző bélgyulladástól és a macskaleukémiától. Emellett a legtöbb állatnak van errefelé egészség és baleset-biztosítása (bizony), amit évente kell kötni, hogyha váratlan betegség, baleset történne, ugyanis az állatorvosi kezelés költsége borzalmasan drága lehet, ezért jobb erről előre gondoskodni. Egyáltalán nem tartom ezeket a dolgokat túlzásnak, sőt. Nagyon örülök neki, hogy Angliában ennyivel fejlettebb a felelős állattartás, hogy alig vannak kóbor állatok az utcán. És igen, ha állatot vállalsz az nagy felelősség, pénzbeli, időbeli befektetés is, amit érdemes előre jól átgondolni.

Így esett, hogy mi belevágtunk, és lett egy Kókuszunk, aki egyébként eddig elég jó természetű cica, nem nyávogja végig az éjszakát, mert ki van zárva a hálószobából, sőt reggel sem ébreszt minket, hanem csendben vár az ajtó előtt. Szerencsére szobatisztán jött, bár én az elején kicsit aggódtam, hogy ez az apróság hogy fogja venni azt az akadályt, hogy a vécéje az emeleten van, odalent meg a kajája. Ezen sem kellett volna aggódnom (azon kívül, hogy annyira rohan a lépcsőn, hogy sokszor az utolsó pár fokot zuhanva teszi meg – mondjuk egyre ügyesebb). Egy hónap után mondhatjuk, hogy olyan, mint egy lakótárs. Ha megéhezik, lemegy enni, ha vécéznie kell felrohan, magában is eljátszik, de szeret az ölünkben feküdni (az első pár napban csak rajtunk volt hajlandó aludni).

Természetesen veszekszünk vele nagyokat, ha túl durván játszik, esetleg, ha belenyal a kajánkba (merthogy minden jobban érdekli, mint a sajátja). A férjem rendszeresen büszkélkedik vele a munkahelyi zoom-meetingeken, és nekem sem olyan unalmas gépelni, ha épp a kezemet támadják.

A legnagyobb nehézséget egyelőre az okozza, hogy ne csak cicás képekkel árasszam el az Instámat, mert a telefonomban lassan más csak az van. Nagyon hálás vagyok, hogy végre megtehettük ezt a lépést, és lehet saját állatunk, hatalmas kaland ez mind a kettőnknek. Abban biztos vagyok, hogy Kókusz rengeteget tanít majd nekünk egymásról és saját magunkról is.