A meditációról – egy kezdő meditáló kalandjai

Nagyon régóta gondolkozom azon, hogy írjak-e blogbejegyzést a meditációról, hiszen abszolút elmondhatom magamról, hogy nem értek a témához, hiába művelem már évek óta. Kicsit tartottam attól is, hogyan is foghatnám meg ezt a spirituálisabb témát. Aztán a múlt héten csodás élményben volt részem, és megkérdeztem tőletek Instagramon, szeretnétek-e olvasni a mantrázásról/meditációról. Felbátorodtam, és úgy gondoltam, megosztom veletek ezt az apró-apró szeletet, amit én magam megtapasztaltam.

A meditáláshoz mondhatjuk, hogy nem a megfelelő okból fordultam. A szorongás és a pánik megszüntetése volt nálam a cél, valami instant változás elérése. Ugyanis a csapból is az folyik, ha valaki szorong, csináljon meditációs gyakorlatokat. Oké, először a relaxációs gyakorlatoknál kezdődött minden. Ilyenkor azzal kezdi az ember, hogy felcsapja a YouTube-ot, és arra keres rá, hogy meditation for anxiety, relaxation for panic attacks, melt away stress és ehhez hasonlók. Lassacskán jöttem rá, hogy ezek nem nekem valók. Ha a szorongás megszüntetéséért meditáltam, ha a szorongásra fókuszálva meditáltam, csak az ellenkezőjét értem el. Aztán meg kiderült, hogy okos meditátorok szerint a meditálásnak még csak nem is kell ellazító élménynek lennie, ami aztán mondhatjuk, hogy a feje tetejére fordította a világomat.

Az első sikereimet a Headspace-szel értem el, ezt is szoktam ajánlani azoknak, akik kezdők és tudnak angolul. A Headspace csodálatos, több éven keresztül volt is előfizetésem rá. Andy Puddicombe buddhista szerzetesként alkotta meg ezt a szuper applikációt, ami a mindfulness módszerével segít rendezni a gondolatokat az ember fejében. Hosszú éveken csináltam a Headspace programjait, amik 30-15 napos kis falatok, amelyek fókusza mindig irányul valamire (stressz, szorongás stb.). Viszont ennél nem éreztem, hogy meg akarná szüntetni az érzést, inkább ülünk a gondolatokkal és érzésekkel. Nagyon élveztem az utazást a Headspace-szel, sokszor meditáltam buszon, használtam a pár perces gyakorlatokat is. Az előfizetésben vannak alvásfókuszú meditációk, találhatunk a kreativitáshoz, boldogsághoz, elfogadáshoz is gyakorlatokat. Tényleg úgy érzem, hogy ez az egyik legjobb meditációs program, amit kezdőként kiválaszthat az ember. De aztán három év után kicsit kimerültem – bár vissza-vissza szoktam térni hozzá -, és úgy döntöttem, kalandozok erre-arra.

Közben, persze ezerszer elért a meditációs frusztráció. Sokszor csak leültem tíz percre, és gondolkodtam tovább, pörgött az agyam, csak kipipáltam a napi meditációt, de egyáltalán nem voltam jelen. Amikor új programok után néztem, általában sikertelen voltam. Kiderült, hogy válogatós meditáló vagyok. Nem szeretem a túl sok beszédet, nem szeretem a beszéd nélküliséget, nem szeretem a túl emelkedett, túl elrugaszkodott meditációkat (képzeld magad ennek-annak, nyílj ki, mint egy virág, változz át szivárvánnyá… na ne!). Próbálkoztam idén nyáron a FitBit Premium által kínált meditációkkal is, megnéztem a Tide applikációt (ahol dinnyét kellett ennem egy random folyó mellett, a mai napig nem értem, miért). A legjobban a Neo-Travel Your Mind app tetszett ezek közül, ahol a világot felfedezve utazhatunk az elménkben, így ismerteti meg az alapvető mindfulness módszereket. A végén mindig azt a következtetést vonom le, hogy fogalmam sincs, miért is kalandozok, ha már egyszer találtam valami olyat, amit szeretek csinálni. Egyébként a meditációs appoknak se szeri, se száma. Általában letöltöm őket, és törlöm is, mert nem találunk egymásra.

De a kalandozásoknak volt haszna is. Tavaly nyáron ugyanis ezáltal ismerkedtem meg Pema Chödrön meditációs tanárral, aki tibeti buddhista szerzetes, emellett csodálatos könyveket írt. Ő már sokkal közelebb vitt a buddhista meditáció megtapasztalásához. Ez új szintet jelentett. Innentől kezdtem megismerkedni azzal, hogy a meditálás nem feltétlenül relaxáló élmény, hanem egy élethosszig tartó tanulási folyamat. Igazából csak annyit jelent, hogy üljünk a gondolatainkkal, engedjük el őket, ne próbáljunk magunkra erőltetni semmit. Ha a fájdalommal kell ülnünk, akkor épp azzal. Hogy ez mennyire megy nekem? Semennyire. Abszolút kezdő vagyok még most is.

Tavaly ősszel még elmerészkedtem a birminghami Buddhista központba is, ahol főleg a “metta” loving-kindness meditációt tanították. Szintén nagyon különleges élmény volt, főleg emberek között meditálni, másokra fókuszálni meditálás közben.

Emellett így bukkantam rá Deva Premalra és Mitenre is. Akik viszont “csupán” énekesek, de a meditálásnak egy teljesen új kapuját nyitották meg előttem. Deva és Miten szanszkrit mantrákkal foglalkoznak és kántáló meditációval. Tavaly júliusban csináltam végig a 21 napos Mantra meditációs programjukat, ami magyarul is elérhető – sajnos külön kell olvasni, de ha nem tudtok angolul, akkor is végigcsinálható. A mantraismétlés volt az egyetlen, aminek a végén tapasztaltam némi csendet a fejemben.

A mantrázás megtapadt az életemben. Így történt, hogy teljesen véletlenül megtalált engem a koronavírus járvány elején Deva és Miten kezdeményezése. Jelen voltam az első napon, amikor Costa Ricáról kántálták a Gayatri mantrát, mint egy világnak szóló imát, hogy gyógyuljon meg mindenki. Ezt hetvenhét napon keresztül ismételték, én pedig hetente 1-2 alkalommal becsatlakoztam hozzájuk. Az angliai házunkból hirtelen úgy éreztem, mintha egy hatalmas közösség tagja lennék, hiszen lassan 2-3 ezerre duzzadt a nézőszám. Engem meg megnyugtatott az az elfogadás és szeretet, ami ebből az online közösségből áramlott. Mára már “sajnos” csak szombat este nyolc órakor (nekem kilenckor) mantráznak élőben, de most már minden héten bebetonozott programom lett a mantrázás.

Emellett múlt héten részt vettem a Global Gayatri Sangha Gatheringben, ahol is hét napon keresztül hetvenhét percen át meditáltunk. Mantráztunk és mozgó meditációs gyakorlatokat végeztünk. Egyet linkelek is nektek ide.

A mantrázás különleges meditációs élmény. A kedvencem a 108-as ismétlés, amikor is egy-egy szanszkrit mantrát 108-szor elismétlünk. Idézem a honlapról:

Fontos tudni, hogy a mantrákat hagyományosan 108-as ismétlésekkel zengetik. Ennek oka, hogy a védikus szent iratok szerint a fizikai és szubtilis testeink 72.000 energiacsatornát (nádit), ezen belül 108 fő nádit tartalmaznak. A mantra 108-szor való kántálásával a hangrezgés átitatja a teljes fizikai és energiatestet. A szakrális éneklés vagy kántálás két szinten hat: a fizikai síkon kiterjeszti a hangrezgést, ami megnyitja a szívet. Így egyensúlyba kerül a teljes energiarendszer, a sejtek megnyílnak a finom életerő befogadására, ami segít megvalósítani a mantra által képviselt állapotot (pl. boldogság, bőség, feltétel nélküli szeretet). Minél többször zengetünk egy hangmintát, annál inkább ráhangolódunk a rezgésére, és összeolvadunk az általa képviselt minőséggel.

Először nagyon furcsán éreztem magam a mantrázáskor. Szó szerint elbujdostam, hogy senki se halljon. Ma már nyitott ablaknál is csinálom (lehet, a szomszédaim teljesen őrültnek hisznek). Mára már vannak kedvenc mantráim, ugyanis mind-mind különleges jelentéssel bír, így megadja az alaphangját a meditációnak is, hogy mire akarsz fókuszálni.

Mindenképpen szeretném összefoglalni a végére, hogy ettől nem lettem kevésbé szorongó, nem történt semmi csoda velem a meditálás vagy a mantrázás miatt/alatt/közben. Azt hiszem, csomó mindenki ezért is hagyja abba az egészet. Viszont, segít rendezni a kavargó gondolataimat, és különleges élményt nyújt. Nem olyan formában, ahogy azt az elején elvártam volna tőlük. Nem tettek kevésbé érzékennyé, kevésbé aggódóssá. Ennek ellenére hihetetlen utazáson vehetek részt általuk, és úgy érzem, az útnak még csak az elején járok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.