10 érdekes tény a Késő Márciusról

Elérkezett az idő, hogy egy írjak egy beharangozó-bejegyzést a Késő Márciusról, ami a MidLife Crisis duológia második darabja. Pontos megjelenési dátumunk ugyan még nincsen, de már megkezdődött a regény szerkesztése, és lassan a borító is készen áll a leleplezésre, már csak arra várunk, hogy előrendelhető legyen a könyv, ami a tervek szerint az őszi-téli megjelenési időszakban érkezik. Páran írtatok kérdéseket is a Március kapcsán, amiket mindenképpen be fogok ágyazni a tíz érdekes ténybe a könyvvel kapcsolatban. Ha még nem olvastátok a Februárt, akkor kissé spoileres lehet a bejegyzés, erre az esetre a Februárról írt posztot ajánlom, amit ide kattintva elérhettek.

1. A Késő március egy kétrészes sorozat befejező kötete

A Pennington-testvérekhez hasonlóan itt sem igazán terveztem több kötetesre a történetet, de amikor befejeztem a Februárt, hiány maradt bennem, ráadásul erősen hozzám nőttek a karaktereim is, szerettem volna velük még egy utazásra indulni. Tehát fogalmam sem volt, hogy lesz Késő március is, amikor 2016-ban leültem megírni a Februárt. Azt pedig végképp nem tudtam előre, mi lesz Márciusban.

2. Ez az első könyvem, ami nem az Egyesült Államokban játszódik

A Késő március kicsit roadtrip ihletésű regény. Nagyon szeretem az utazós történeteket, így most a bandával együtt egy Európát átfogó utazásra fogunk indulni. A regény másik alaphelyszíne London lesz, ezt a könyvet már teljes mértékben Angliában írtam, ezért nagyon megihletett az itteni hangulat-időjárás. De felbukkan Krakkó, Amszterdam, Koppenhága és még rengeteg más helyszín is a könyvben.

3. Ez a könyv inkább Annáról szól

A Kora február kapcsán nagyon sok olyan értékelést kaptam, ami kiemelte, hogy Anna mennyire unszimpatikusra sikerült. Leginkább a döntésképtelensége zavarta az értékelőket. Anna mondhatni a belső bizonytalanságom megtestesítője. Szerintem a legtöbb ember nem tudja bombabiztosra a húszas, akár a harmincas éveiben, mit is szeretne az élettől, hogy a megfelelő irányba halad-e. Ez nem annak a jele, hogy valaki képtelen felnőni. De viszont Anna útkeresését abszolút nem éreztem befejezettnek a Február végén, úgy éreztem, magával gördített még rengeteg problémát, és hogy a regény végére sem találja meg önmagát. Én pedig nem igazán értékelem a szerelem által megváltott karaktereket, ezért is éreztem úgy, hogy tovább kell haladnom. Ez a könyv Anna útkeresése.

4. A Márciusban is megmaradnak az álmok, mint a visszaemlékezés forrásai.

Ugyan a Márciusban a szereplők tudják, miről is van szó a jelenben, de a különleges álmok itt is fel fognak bukkanni, és a forrásuk itt sem tisztázott. Az álmok ebben a részben is bonyodalmat fognak okozni, bár emlékezetkiesésről nem lesz szó. De a karakterek egyik központi kérdése, hogy felgöngyölítsék az álmok eredetét.

5. A Késő Március is a jövőben játszódik

2029-be repülünk el a Márciusban, ami négy évvel a Kora február vége után veszi fel a fonalat. Négy év alatt természetesen elég sok minden történt a karakterekkel, amit a visszaemlékezésekből mind megtudhatunk majd. Ezzel együtt azt is elárulom, hogy a felépítés pontosan ugyanolyan maradt. Két nézőpont – két idősík. Szeretem, ha a sorozatok darabjai ugyanúgy épülnek fel.

6. A zene továbbra is nagyon fontos 

A Késő március is zeneregény. Apró spoiler, hogy a konfliktus egyik legnagyobb forrása, hogy a MidLife Crisis a Késő márciusra kis bandából világhírűvé cseperedett, ami aztán rengeteg kérdést, problémát vet fel, párkapcsolati nehézségeket is okozva. A bandatagok a könyvben végig jelen vannak, hiszen egy túrabuszban indulunk útnak a könyv elején Európán keresztül. Szóval szoros marad a kapcsolat Pete-tel és Hammerrel is, remélem, a legnagyobb örömötökre.

7. Sütő Fanni dalszövege ezúttal is elmaradhatatlan

Nagyon szerettétek a Februárban Fanni dalszövegét. Itt sem tudtuk kihagyni a hagyományt, jött ide is egy dal, amit hasonló formában írtunk, mint az előzőt. A könyvet egyébként Fanninak is ajánlottam a rengeteg írós élmény és segítség miatt, hiszen minden regény írásánál fogja a kezemet. Ezt már tudja, úgyhogy nem rontom el a meglepetést. 😉

8. Szerkesztés előtt 89 652 szó a Késő Március

Négyezer szóval több, mint az elődje, de mondhatni, hogy hasonlóan belőttem a szószámot. Tizenöt hónap alatt írtam, mondhatjuk, hogy egy kicsit lassabb regény volt. A Március közben voltak elakadásaim, sokáig nem jöttem rá, hogyan is kellene összekötnöm a rendesen összekuszált szálakat, néhány helyen rendesen megtorpantam, de ilyenkor az íróbarátok mindig segítenek kibogozni a gondolataimat.

9. Jönnek az új karakterek

A Márciusban jó pár új karakter jelenik meg a bandatagok mellett. Érkezik a banda kissé erőszakos menedzsere Seth, emellett az egész utazás során jelen lesz Brooke, aki a banda groupijának mondható 😛 Minden koncertre követi a fiúkat, majd rendesen rájuk tapad. Jelen lesz a túrabusz sofőrje is, Hans. Emellett még jön egy nagyon híres énekesnő is, aki hatalmas bonyodalmakat fog okozni, ő lenne Cat. Persze, csak pár karaktert villantottam fel, jönnek még mások is.

10. Szerelmi háromszög már nem mondhatom, hogy hangsúlyos

Nem mondom, hogy a Márciusban nem lesznek szerelmi bonyodalmak, ez is romantikusabb könyv, de kifejezett szerelmi háromszög már nem lesz. Viszont Patrick rajongóknak mondom, hogy Patrick sem marad ki ebből a könyvből sem, bár erősen finomodik a Josh-Patrick konfliktus erre a kötetre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.