Írók egymás között – Az író, mint közéleti személy

A havi témánk is vitaindító lehet, hiszen minden egyes írónak más és más a véleménye a kérdésről. Másként vélekedünk arról, hogy milyen szinten is vonódjunk bele a közéleti témába, a politikába, hogyan is akarunk állást foglalni, avagy nem akarunk. Megpróbálom ebben a bejegyzésben megfogalmazni a saját hozzáállásomat a témához. Ha van kedvetek, olvassátok el Klári, Emma és Fanni cikkét is!

Szerintem mondhatjuk, hogy minden egyes művész, ismertebb személy megküzd ezzel a dilemmával, hogy mennyire fejezze ki a véleményét kényes témákban, mennyire foglaljon állást a politikában, mennyire nyilatkoztassa ki a nézeteit. Nagyon kényes egyensúly is ez, amiben még én is próbálom megtalálni a helyem. Bevallom, hogy sokszor érzem a késztetést, hogy blogoljak én is bizonyos “kényesebb” témákról, de mindig abba a falba ütközöm, hogy nem szeretném, ha ezek visszacsapnának a regényeimre. Mindig azt érzem, hogy ahhoz, hogy az ember nyíltabban tudjon megszólalni, érdemes várni, hogy megszilárduljon a karrierje (ó, már ha létezik ilyen). Ráadásul az érzékeny témáknál fontos az is, hogy okosan közelítsük meg, ne üres frázisokat pufogtassunk, igyekezzünk ne megbántani senkit, de közben álljunk ki a nekünk fontos ügyek mellett. Ez az, ami rohadtul nem egyszerű feladat. Így leírva talán a lehetetlennel vetekszik.

Vannak olyan témák, amelyekben könnyebben megszólalok. Ez például a mentális betegségeket övező stigmák, maga a mentális egészség. Vannak olyanok, amik viszont már egy fokkal nagyobb nehézséget okoznak, ilyen például a külföldi élet, hogy miért is választottam ezt az utat. És vannak olyanok, amik nagyon erősen érintenek, például rasszizmus, antiszemitizmus, kirekesztés, homofóbia. Ezekről viszont már sokkal, de sokkal nehezebb íróként beszélni a közösségi oldalaidon úgy, hogy ne legyen politikai fennhangja a mai világban. Nagyon, de nagyon kényes egyensúly ez, ugyanis íróként értékrendet képvisel az ember, és ad át a könyveiben, de mégis könnyedén megtorpedózhatja az ember a karrierjét, ha nyíltan, élesen vállalja a véleményét ilyen témákban.

Azt kell, hogy mondjam, hogy a már nagyon befutott, sikeresebb íróknak ebben könnyebb dolguk van. Sokszor engem is feszít ez a kettősség, lefojtottság, hogy merjek élesebben kiállni a nekem fontos értékek mellett. A könyveimből ezen értékek egy része kinyerhető, de teljesen más dolog vitaindító cikkeket írni a szexizmusról vagy a rasszizmusról úgy, hogy az ember ne kockáztassa a potenciális olvasói elveszítését. Igyekszem nagyon átgondoltan közelíteni ezekhez a témákhoz, kellő érzékenységgel. Csoportokban, hozzászólásokban sem igazán szoktam ezekben elmerülni, ami mondhatjuk, hogy néha igazán nagy nehézséget okoz.

Irtózatosan ingatag libikóka ez, amihez szerintem érni kell, hogy az ember ne saját maga alatt vágja a fát. Ráadásul én a könyveimben is igyekszem érzékeny, nehezebb témákat megpendíteni. Nagyon szeretnék egyszer disztópiát is írni, és valahogy beleoltani a könyveimbe a világról alkotott véleményemet más formában is. Bár most, hogy emberi kapcsolatokról írok sem kerülöm el azt, hogy az értékrendbeli-különbségek visszacsapjanak rám. Például ugye a megcsalás témaköre, ami a legtöbb embert érzékenyen érinti.

Magyarán íróként elkerülhetetlen, hogy az ember véleményt nyilvánítson, ha egy kicsit is komolyabb műveket akar írni. De irtó érdekes világban élünk, ahol bizonyos nem politikai témák melletti véleménynyilvánítás is politikai állásfoglalás, ami nekem mondhatni hatalmas szívfájdalmam. A politizáláshoz pedig egyértelműen apró író vagyok, aki nem szeretné a saját véleményével elmarni maga mellől az olvasókat (még ha ez egy kicsit gyávaságnak is mondható).

Ebben is valahogy meg kell találni az egyensúlyt, ki kell tapintani, mikor lehet, és nem lehet megszólalni, amit a közösségi oldalak világa még nehezebb és összetettebb kérdéssé tesz, hiszen bárki-bármit megoszthat bármikor. Erről mindig Taylor Swift jut eszembe, aki hosszú-hosszú éveken keresztül nem szólalt meg semmilyen politikai kérdésben , hiszen aranyos, szőke countrypop énekes, aki jobb, ha megmarad ugye a saját, “cuki” terepén. Taylor aztán egy-két éve megtörte a hallgatását a közösségi oldalain. Rengetegen úgy gondolták , hogy ezzel felboríthatja a saját karrierjét, de ő ügyesen csinálta, jókor lépett. Persze, neki ugye már megvan a tábora is. Ha valakit érdekel Taylor Swift útja, szeretettel ajánlom a Miss Americana című dokumentumfilmet.

Szívesen meghallgatom a véleményeteket ebben a témában. Mit szóltok, ha egy író politizál, esetleg társadalmilag kényes témákban nyilatkozik? Én abszolút úgy érzem, ez a dilemmám még egy ideig velem marad, addig is megmaradok az óvatos határvonalon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.