My Pandemic Year - 2020 évösszegző

Úgy gondoltam, hogy ehhez a különleges évhez egy különleges évösszegző dukál. Furcsa, de számomra 2020 legalább annyit adott, mint amennyit elvett. És abban előre biztos vagyok, hogy ez egy olyan év lesz az életemben, amire mindig valamiféle különös nosztalgiával fogok visszagondolni. Ezért akartam egy hosszabb blogbejegyzéssel adózni annak, hogy mi is történt velem az idén. Az emlékezéshez a személyes naplómat és az Instagramomat fogom használni.

Elsőre egyetlen gondolat motoszkál bennem, ahogy magamban elkezdem búcsúztatni 2020-at: semmiképp sem akarok visszazökkenni a régi normális kerékvágásba. Itt, Angliában hatalmas szlogen volt idén – és még most is – a „going back to normal”. Én 2020-ban ráébredtem, hogy nem jó „normal”-ben éltem. A szorongás, a rohanás, a kapkodás temetett maga alá az elmúlt években. Rohantam, hogy meglépjek egy szintet, megoldjak egy problémát, változzak a jó irányba. 2020 megállított, lecsendesített. Nem volt hová menni, nem volt mit tervezni, nem volt hová sietni. Állni kellett. És én ebben a csendben rengeteg halk következtetés vontam le saját magamnak. Emellett hihetetlen hálás lehetek. Egészségesek maradtunk, a családom tagjai is egészségesek, nem kellett sem munkafronton, sem más formában veszteségeket megélnünk. Ugyan a szeretteinkkel egy éve nem találkoztunk, de ez olyan, amit képes vagyok elengedni mind ezen áldások mellett. Remélem, szeretettel fogadjátok ezeket a kis “képeslapokat” az én 2020-as évemből!

Január

„Hidd már el, hogy tudod másképp csinálni!”

Ó, a drága január, amikor még teljes mértékben tudatlanok voltunk. Január tizedikén hagytuk el Magyarországot teljesen kimerülten. Mi akkor a férjemmel csak a ház ügyeit intéztük váltakozó pánikban, voltak a végén fennakadásaink az ügyvédeinkkel, féltünk, hogy kicsúszik az álomházunk a kezünkből. Januárban a férjem utazgatott, én pedig egyedül maradtam a birminghami lakásunkban. Utólag fura belegondolni, hogy miközben úgy éreztem, sosem oldom meg a gondjaimat, hogy az életem mindig ugyanúgy fog forogni, már közelgett az eget rengető változás.

Február

“Rengeteg csodálatos kreatív energiát pazarolsz a pánikra. A megoldására. Ez az energia lehetne alkotás.”

Őrült február volt, pakolás-rohanás-ügyintézés. Fanni barátnőm látogatás hozott némi megnyugvást a káoszba, épp akkor voltak velem, amikor a férjem újra elutazott. Azóta persze, vele sem találkoztam élőben, de hihetetlen öröm volt, hogy őt még láthattam 2020-ban. Február a búcsú és az elengedés ideje volt attól az otthontól, ahol három évet éltünk le. A kulcsátvétel napja egy csodásan napsütéses február 29. volt. Mindkettőnknek egy álma teljesült, ahogy beléptünk a borzalmasan üres otthonunkba a dobozok közé. Akkor még egy matracunk volt a hálószobában, és sokáig a lépcsőn ülve ettünk, mert nem volt hová leülni.

Március

“Never let a good crisis go to waste.”

Ezt a hónapot egy Churchill idézettel kezdtem, ugyanis a naplómban egész márciusban nem volt bejegyzés. De ez lett az évem jelmondata, amit a meditációs “tanárom” (aki ugyan nem ismer engem, de online őket hallgatom majdnem egy éve) ismételgetett. Fordításban: “Sose hagyj egy jó kis válságot veszendőbe menni.” Márciusban feje tetejére állt a világ. Először nem figyeltünk a hírekre, teljesen lekötött minket a berendezkedés, a bútorrendelés, a vásárlás. Angliát nagyon rosszul érintette a koronavírus az első hullámban, túl soká zártunk le, ezért teljes lezárás kellett. Ugyan mindennel próbálkoztak, hogy ne kelljen karanténba mennünk, de végül március közepétől a férjem nem járt be dolgozni, majd március 23-tól jött a teljes karantén. Csak sétálni mentünk ki, rendeltük az élelmiszert. Az utcák üresen kongtak. A hírek borzalmasan rémisztőek voltak, a kórházak nálunk is telítődtek. Március végén csak a híreket néztem, elöntött a pánik. Akkor éreztem életemben először, hogy végképp nem tudunk hazajutni. Március-áprilisban futni sem nagyon mertem, nehogy megfázzak és covidnak nézzem a dolgot. Azóta is hálás vagyok, hogy sikerült beköltöznünk. Hosszasan viccelődtem márciusban azzal, hogy megvettük a házunkat, és most már el sem hagyhatjuk.

Április

“Szerencsés vagyok. A házunkban vagyunk, biztonságban. Közben a világ megőrült. Kiszámolósat játszik a halál. Az almafa meg virágzik. Eddig felesleges dolgok miatt aggódtunk, minden kontroll csak látszat. Fura az élet. Egyetlen hónap, és megfordul a világ.”

Március-április környékén kezdtem el mantrameditálni. A karantén lassan valami széppé formálódott, ahogy egyre jobb lett az idő. Sokáig nem volt lisztünk és tésztánk – és én a vécépapír-krízisből sem maradtam ki márciusban, amikor sehol sem találtunk, és már csak három guriga volt otthon. Egy étteremellátótól rendeltem alapvető élelmiszereket, akik csak nagy tételben szállítottak. Nyomokban még mindig van azokból az ipari mennyiségű cuccokból. Április végén hihetetlen meleg lett Angliában, jöhettek a kertben napozós olvasások. És ekkor kezdtük el az őrült karanténos hajfestéseket is.

Május

“A jelen számít. A mozdulatlanságban is van haladás. Itt a nyár a csendes épülésre. A félelem és a rohanás elengedésére. Mert túl rövid az élet és minden bizonytalan. Nem menekülök többé. Állva haladok.”

Májusban megtettem azt, amire évek óta vágytam. Lefoglalóztam egy cicát. A május és a június várakozással telt, a meleg idő kiélvezésével. Újra futottunk a férjemmel, lassan nyitottunk. Mentünk körbe-körbe a mellettünk lévő parkban, figyeltük, ahogy az évszakok elsodródnak az ablakunk előtt. Kipakoltunk a kertbe, én pedig újra elkezdtem már írni áprilisban. Lett időm lélegezni. Ugyan a napok néha olyanok voltak, mint azok a filmek, amikben ugyanazt a napot élik újra és újra a szereplők. De lassan megszokott lett. Különlegesen más a rohanás mellett. Májusban befejeztem egy újabb regényt, aztán kerestem az utam, merre is haladjak.

Június

“Hét éve nem volt ilyen csendes nyarunk, hét éve nem maradtunk egy helyben. Most be akarom lélegezni a mozdulatlanságot, hogy aztán jobban érezzem, merre is akarok mozdulni. A nehézségek mellett is vannak egyszerű dolgok, illatok: tavaszi reggel, hűvös koranyári este, a gyertyák, az anya által küldött otthonillatú ruhák.”

Hosszabb szabadságokat is töltöttünk a karanténban utazás nélkül. Kreatívkodtunk. Ajándékoztuk saját magunkat. Vettünk kerti bútort, tábortűz helyet, kint néztük a csillagokat a fényes teraszon. Újra futni kezdtem, élveztem a hosszabb napokat. Szereztem egy olyan futócipőt, amiben a térdem sem megy szét. A nyár nálam az otthonlét ideje, de tudtam, hogy 2020-ban mást kell tennem. Júniusban megérkeztek a diplomáink is, keserédes érzés volt így kézhez kapni őket. Június végén pedig megérkezett hozzánk Kókusz is, mára már olyan, mintha mindig velünk lett volna.

Július

“A napokban elért a honvágy. A csillagos ég, a fülledt nyáréjszaka, a nyári vihar, a folyóparti naplementék, az anyával töltött idő, az autózás apával. Elöntött a bizonytalanság. Fogalmam sincs, mi lesz jövő hónapban. Nyitni kéne, de nincs hová. Haladni kéne, de merre? Egyáltalán mi kell a világból? Minden, de hogyan?”

Júliusban találtam rá az új terapeutámra, akivel még sosem találkoztam élőben, pedig a városban él. Lecseréltem a bétablokkolómat félről negyedre – ami nálam hatalmas előrehaladás volt. Újra 2.5 kilométereket futottam a férjemmel közösen. Részt vettem egy online meditációs elvonuláson. Pár barátunkkal találkoztunk, eljöttek hozzánk kerti sütögetésre. Kókusz még ennél is nagyobb örömöt hozott. Megünnepeltük a férjem karanténszülinapját, elmentünk kocsival egy másik városban a hihetetlen forróságban.

Augusztus

“Fáradt augusztusi este van. Úgy érzem magam, mint gyerekkoromban, amikor még nappali világosságban feküdtem le a napillatú ágyba. Most azt érzem, elszökött a nyár az éj leple alatt. De valahol várom az őszt, de nem olyan hevesen, mint a nyarat, inkább csendesen, visszavonulva szeretnék alkotni. 2020 marad, idén már nem mozdulunk, idebent változunk. Mintha egy évre kiszöktem volna az életemből.”

Augusztusban elkezdtem dolgozni a Dream-válogatás Facebook csoportjában is, ami a mai napig hatalmas örömöt ad. Megléptem az első három kilométeremet a nyáresti sötétségben. Elkezdődött az őszi munka, megkezdődött a Késő március szerkesztése, rengeteget fordítottam, szerkesztettem, kerestem a helyem az írásban. Augusztus végén pitét sütöttem a parkban szedett szederből.

Szeptember

“Alkotok. Ősz van. Az illatok ideje. A színek ideje. Elég vagyok. Mindent megoldok.”

Elérkezett az utolsó tábortüzek ideje, gyorsan elillant a nyár. Dolgoztunk elvonulva. Naplementét néztünk a csípős hidegben a Welcombe Hillsen. Elbúcsúzott a meleg, de langyos indiánnyárral, pont olyannal, amilyenben születtem. Lefestettük ketten a teraszunkat, krétafalat alkottunk a konyhába. Időről időre még mindig összeszerelünk egy bútort, bár a házat belaktunk, már rég a miénk lett.

Október

“Október. Az én hónapom. Két nap és születésnapom lesz. Új regénybe kezdtem. Bezárt minket az eső. Jönnek a hidegebb hónapok. Én pedig erőt nyerek.”

Októberben ért el az új-régi regényötlet, amin egész novemberben dolgoztam. Október-szeptember idején pedig vadul a fordításomnak és a szerkesztéseknek éltem. Megérkeztek az őszi színek, új kandallót vettünk, hogy egy kis fényt hozzon a hidegebb hónapokra. Októberben még elmentünk egy tökföldre, de ennyi volt a legutolsó emberi kontaktunk, ami tudom, félelmetesen hangzik. De elvonultunk.

November

“Újat írok. Új világot nyitottam. Mintha az elmém újra kitágult volna, hogy befogadja a szépet. Nem köt le csak a félelem. Nem vagyok lehorgonyozva.”

Novemberben csak írtunk. Varázs volt. Minden este fáradtan, de magabiztosan ültünk le, és elmenekültünk a félelmetes világ elől. Itt újra teljes karantén lett, ami a mai napig se változott meg teljesen. De megléptünk mind a ketten az ötvenezer szavunkat Fannival. Közben a hó végi csoda volt, hogy megjelenhetett a Késő március. Szinte hihetetlen, hogy két könyvem is megjelent 2020-ban. Hatalmas élmény volt, hogy csomagunk érkezett Magyarországról, benne karácsonyi ajándékokkal, szaloncukorral, otthoni kajákkal és rengeteg könyvvel.

December

“Hihetetlen, hogy eltelt egy év lassan, és felfordult az élet. Szeretnék új normát alkotni lelki békével, békésebb elmével, lassabb világgal. Hinni szeretnék benne, hogy más lettem. 2020 sokat tanított.”

És most itt volnánk decemberben. A családi karácsony helyett mi afelé fordultunk, hogy a lehető legszebben díszítsük fel a lakásunkat, és a legkülönlegesebb ételeket próbáljuk ki. Néztük Stratford karácsonyi fényeit. Ugyan sokszor fellángolt bennem a szorongás és a honvágy, ez az év mégis különleges volt. Sokat szeretnék elvinni belőle magammal a következő időszakra. Ebből az összeszedett erőből. Most eljött a lassulás, a pihenés ideje. Próbálok élni vele.

Post Views: 1 658

Szaszkó Gabriella

My Pandemic Year – 2020 évösszegző

Like this:

Related

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása