Az utolsó hetében járunk a NaNoWriMónak, útközben jöttek mélypontok és átlendülések, a negyedik hétre pedig már csak a fáradtság maradt és még kilencezer szó a győzelemhez, ami már semmiségnek tűnik az elejéhez képest.
Lassan vége van a novembernek. Vége annak a szép időszaknak, amikor elcsábítanak este nyolckor a lakótársak egy sörre és én fél tizenkettőkor még visszaülök írni, mert bizony még hiányzik ezer szó. Nekem a NaNo tökéletes motivációt nyújt, emellett megajándékozott eddig száz teljesen új oldallal november elsejéhez képest. Persze a dolgok nem alakultak mindig zökkenőmentesen.
A hónapban voltak mélypontok. Például, amikor az első héten hirtelen kiderült, hogy új gardróbot építenek a szobánkba, amely felborította a szobát és a szavakkal való küzdelmemet is egy kicsit. Ennek ellenére kitartottam. És persze voltak olyan pillanatok, amikor a történet annyira nem akart haladni, amikor háromszor frissítettem egymás után a szószámot és még akkor sem akarták a szavak elérni a kellő mennyiséget. Volt egy időszak, amikor teljesen az ismeretlenbe haladtam, és fogalmam sem volt, hogy a regény egyik része miről is fog szólni. Az tudtam, hogy hova akarok eljutni, a négy nagyobb regényrész címe is a fejemben volt, de az a legfélelmetesebb, amikor az ember a sötétben halad előre. Ezen pontosan egy olyan nap segített, amikor egyetlen szót sem írtam. Buszozás közben azonban hirtelen körvonalazódott a fejemben, hogy mit is szeretnék.
Emellett voltak olyan napok is, amikor igazán jól ment az írás, amikor a karaktereim meglepetéseket okoztak. De mindenképpen állítom, hogy jót tett a történetnek, hogy foglalkoznom kellett vele napi 2-3 órát. Életben tartotta a történet fonalát. Azt is tudom, hogy ez lenne az igazi az év minden egyes napján. Tényleg mindig oda kellene ülni a regény elé, nem csak azért, hogy hamarabb kész legyen, hanem azért, mert az ihlet tényleg a folyamat közben születik.
Én szinte mindent előre megtervezek az életemben. Azt hiszem, egyedül a regényírás képez kivételt ez alól. Ilyenkor bízom a karaktereimben, hogy mutatnak nekem valami újat, valami igazán izgalmasat, amiért minden egyes nap érdemes leülni közéjük.
Az bizonyos, hogy megérte a sok fáradtság, hiszen a regényem lassan átlépi az ötvenezer szót. Persze még rengeteg munka áll előttem, mivel legalább százezer szavasra tervezem. Sok szerencsét kívánok minden egyes fáradt írónak az utolsó héthez!
képek forrása: Pinterest