Beszélj hozzám helyszínek

Tavaly már blogoltam nektek a Maradj velem helyszíneiről, és arról, hogy miért is oda helyeztem a történetemet, ahova (ide kattintva el is olvashatjátok). Most a Beszélj hozzám helyszíneiről fogok nektek beszélni, amiket szerencsére java részt láthattam a saját szememmel is, ezért hoztam nektek egy kis galériát az élményeimről.

Ugyan már a Maradj velem-et is vérbeli New Yorkban játszódó regényként emlegettünk, de a Beszélj hozzám-nak még több része köthető a városhoz. Emellett játszódnak jelenetek Glens Fallsban, Newburghben, vermonti Stowe-ban és a George-tó vidékén is. A Beszélj hozzám-nál tudatosan használtam olyan helyszíneket, ahol én magam is jártam, amelyek személyesen elvarázsoltak engem is. Igyekszem azért titokzatos maradni, a könyv de olvasás közben nyugodtan látogassatok vissza ide, és nézzétek meg a helyszínekhez csatolt képeimet is.

Bryant Park
A könyvet olvasva ez lesz szinte az első helyszín New York-i, amibe bele fogtok botlani. A parkban található körhinta annyira megfogott, hogy muszáj volt felbukkannia a sorok között is. Amy és Chris egyik első és igen fontos New York-i pillanata köthető ide.

City Hall Park
A regény elején és a végén is találkozhattok ezzel a parkkal, mivel fontos pillanatok helyszíne lett a City Hall Park. A kandeláberek mindig teljesen elvarázsolnak, a City Hall Parkban pedig tényleg gyönyörűek vannak. Ráadásul rettentő aranyos mókusokat lehet itt találni, akik kézből esznek mindenfélét, ami épp az embernél van.

Brooklyn-híd
A kép a hídról készült városi kép. Az éjjeli New York igazán varázslatos. Többször is felbukkan a Brooklyn-híd a Beszélj hozzám-ban is. A mai napig bánom, hogy a New Yorkos napjaink alatt nem sikerült átsétálnunk Brooklynba a hídon, csak a közepéig mentünk és onnan fotóztuk Manhattant, de majd a következő alkalommal 🙂

Central Park
A Central Park óriási és gyönyörű, de ez az a sétány, ami annyira az emlékezetembe véste magát, hogy nem tudok tőle szabadulni. Egy ilyen Central Parkos padon képzeltem el Amyt, amikor kimenekült a regény végén a munkahelyéről, hogy kisírja magát. A regény elején pedig itt beszélgettek Daviddel.

New York
Csak, hogy hozzak teljes látképet is. A képek mind-mind az Empire State Building tetejéről készültek, ahol végignéztük a naplementét, és felgyúló fényeket a városban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük