Megérkeztem én is a Calendar of Tales márciusi kiadásával. Jövő héten érkezik az április. Ha van kedvetek, olvassátok el Fanni rövid írását is!
Március tizenöt
Izzadt tenyerét fekete szoknyájába törölte, gyermeki arcán éles lenyomatot képzett a szorongás. A szíve erőteljesen dübörgött a fejében a levegőtlen tornateremben. Csak két mondatot kellett elmondania az emberek végtelennek tűnő tömege előtt. A fényesre lakozott padlózaton diákok fekete-fehér tengere feszített a kokárdában, neki meg a szemébe csepegett az izzadtság. Az első osztályosoknak sima tornapadokat tettek ki, hogy ott üljenek egy órán keresztül egyenes háttal, pisszenés nélkül. A negyedikeseknek jutott a megtiszteltetés, hogy az egész iskola előtt szavaljanak március közepén.
Napok óta nem aludt. 1848 eseményei úgy fojtogatták, mintha nem is százötven éve zajlottak volna le, hanem ott kopogtatnának az ajtaján. Az évfolyamtársai tömegében állva számolta a perceket, hogy kiszáradt torokkal megossza azt a bemagolt pár sort, amit hetek óta gyakorolt. A sorok közül a szégyen suttogott. Látta maga előtt, ahogy kimenekül az ajtón, torkában dobogó szívvel bőg le az egész iskola előtt. Körmét a tenyerébe mélyesztette, hogy visszarántsa magát a valóságba. Csupán három sor választotta el a felszabadulástól.
A barátnője következett. Barna haját szoros copfba fogták az alkalomra. Ő mindig jobban tudta leplezni az érzéseit. Szépen ejtette ki a betanult szavakat a büszke tantestület előtt.
Ő következett. A szíve majd’ felrobbant a fejében, a szorongás elvette az eszét. Menekülni akart, ahogy a teremre ráborult a néma csend. Szóra nyitotta a száját az osztályfőnöke biztató pillantása nyomán.
– Ezt… – kezdett bele Kossuth szavaiba. – Ezt akartam kérni, de… – A hangja megbicsaklott. Távol kerültek tőle a márciusi ifjak, a régmúlt politikusok. Ő csak azt akarta, hogy ne kényszerítsék a tömeg elé.
Egy kislány nevetni kezdett az első sorban. Neki megfájdult a gyomra a forró szívdobogástól. A tanárok egyre türelmetlenebbül néztek rá. Hallotta, ahogy suttogják, hogy okos kislány, de irtózatosan félénk, ez már szinte betegség.
– Ezt akartam kérni – kezdte újra, ahogy a csend egyre sürgetőbbé vált –, de önök fölállottak; s én – leborulok e nemzet nagysága előtt. Csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint a mennyi hazafiuságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni – hadarta el a számára semmit se jelentő szavakat.
A szíve fáradt motorként lassult, ahogy a következő diákra került a sor. A lázas szégyen elöntötte minden tagját. A márciusi forradalom vasmarokkal fogta át a mellkasát. A tömeget bámulva, remegő lábbakkal azon gondolkozott, miért kell ennyire fájnia a hazaszeretetnek?