Úgy fest, sikerült összeszednem magam a pár hetes szünetem után, és már a Könyvhetet is kihevertem, ezért most pontosan két Calendar Tales novellát hoztam nektek. A Mi a legboldogabb áprilisi emléked és a Mi a legfurcsább ajándék, amit májusban kaptál hívómondatokra sikerült megalkotnom őket. Hogyha érdekel titeket Fanni megoldása is, akkor a nevére kattintva az ő novelláját is megtalálhatjátok! 🙂
Hamarosan egyébként megkezdődik a Kora február szerkesztése (ha már hónapokról beszélünk), és sok-sok érdekes infóval fogok jelentkezni ezzel kapcsolatban 😉
Szomorú Április
Néma könnyeket ejtett a magányos padon a láthatatlan lány. Vörös haja kirívóan csillogott a hideg, pillanatokra előtűnő napfényben. Sápadt ujjai csak még jobban elfehéredtek, ahogy a pad falécét markolta. Emberek haladtak el mellette, észre se vették a fájdalmát, csak a halk szidalmaikat hallotta. Az apró átkok mindig a fülébe szöktek, pedig ki se nyitotta smaragzöld szemét, hogy ne is lássa a szomorú világot.
Neszezés ébresztette fel a fájdalmas letargiából. Kék szemű fiú ült le mellé. Nem bántotta, nem telepedett a kezére, csak kíváncsian vizslatta.
– Szép virág van a hajadban – mosolygott rá, és bizonytalan mozdulattal a fehér margaréta felé bökött a lány izzóvörös hajában.
A lány tátott szájjal érintette meg a virágot. Végigmérte a fiatal fiú szabályos vonásait.
– Te látsz engem?
– Miért ne látnálak?
A lány bizonytalanul felhúzta a vállát, vörös haját idegesen kezdte ujja köré csavarni. Őt szinte soha senki sem vette észre.
– Van pár nővérem, akik sokkal szebbek nálam. Különlegesebbek. Mindenki velük akar találkozni.
A fiú összehúzta a szemét, mintha nem találna értelmet a lány szavaiban.
– Ha nem lennél ilyen szomorú, akkor te lennél a legkülönlegesebb.
A lány zavartan elmosolyodott, majd elmorzsolt még egy könnycseppet. Ennek ellenére nem értett egyet a fiúval. Akkor is kitaszítottnak érezte magát csodálatos nővérei és különleges bátyjai között.
– Például gyönyörű vagy, ha mosolyogsz.
A nap lassan kibukott a hófehér felhők mögül. Felmelegítette a Márciustól még fagyos földet, végigsiklott a hófehér virágok sokaságán. A fű először zöldellt az évben, az emberek arcán halvány mosoly játszott.
– Talán mindenki rád várt – húzta fel a vállát az ismeretlen fiú, és a padról felkelve lassan sétálni kezdett a park ösvényén.
A lány mosolyogva érintette meg a hajában pihenő virágot. Az unalmas, szeszélyes Áprilist észrevette valaki. Egy fiú, akit nem Május aranybarna haja vagy Június szőke fodrai bűvölték el.
Április csak mosolygott. A fiú csillogó kék szeme lett a legszebb emléke.
- 06.20.
Csaló május
A májustól bizony sokat vár az ember. Cseresznyevirágzást, langyos simogató szellőt, hűs limonádét a tavaszi napon ücsörögve. A május szép, a májust mindenki szereti. Népszerű hónap, nem megosztó. Magában hordozza a nyár ígéretét, de már levetkőzi az április szeszélyességét. Senki sem számít szakadó esőre és tíz fokra. És arra pedig végképp nem, hogy egy rózsaszín szalaggal átkötött kék dobozt talált a verandáján reggel hétkor.
Dideregve vágtam be magam után az ajtót, ahogy felkaptam a különösen nehéz csomagot. A macskám a lábamnál majdnem felbuktatott. Legszívesebben visszabújtam volna a takaróm alá. Május úgy fest, megcsalt ebben az évben, pont ahogy a pasim a múlt héten. Három napig ki se keltem az ágyból, erre az idő újra téliesre fordult. A világból eltűntek a színek, csak a királykék masni virított a sötét nappalimban. A hónap többé nem hordozta a nyár ígéretét.
Ledobtam a dobozt a konyhaasztal felületére. Villanyt kapcsoltam a sötét reggelen, majd tenyeremet a felületre támasztva néztem szembe az ajándékkal. Bizonyára a szemét pasim küldte. Megérintettem a selyemszalagot, könnyedén engedett, selymesen siklott az ujjaim között.
A doboz belsejében egy apró aranykulcs pihent. Megcsillant a konyha spotlámpájának fényében, ahogy kiemeltem. Forgattam a dobozt, az aljára néztem, de semmit sem találtam. Üzenet nem tartozott hozzá. Fogalmam sem volt, mit nyit.
Idegesen mentem ki a ház elé a kulccsal a kezemben. Az ég szürkén feszült felettem, a viharos szél a köntösöm alá lopakodott. Az előkert végében furcsa dolgot pillantottam meg a fán. Apró aranydoboz táncolt az esőben. Beillesztettem a kulcsot a zárba, lassan, csilingelve fordult el.
Hirtelen szédültem meg. A szememet összeszorítottam a rám törő hányingertől.
Nem fáztam többé. Napfény és madárcsicsergés töltötte be a kertet. A fákról lassan szállingóztak a virágszirmok. A macskám dorombolva terült el a száraz, zöld füvön.
A kulcs a kezemben volt. Az aranydoboz eltűnt. Karikagyűrű villant a bal ujjamon. Május újra visszaváltozott az igazivá.
Egy másik életet kaptam ajándékba.
2019.05.08.