Agorafóbiás lány repül

Már korábban is írtam a blogra pánikbetegséggel kapcsolatos bejegyzéseket (ide kattintva elérhetitek őket). Nem titkolom, hogy egész életemben visszatérő démon az agorafóbia, a pánikbetegség és a szorongás. Az utóbbi három évben kemény küzdelmeket vívtam a pánikkal, de most, hogy túl vagyok a nehezén így könnyebben és szívesebben is írok róla. Ennek ellenére tudom, hogy mindig életem része lesz, én már csak szorongásra vagyok előhuzalozva. Nem akarom már boncolgatni az okokat, az elmúlt húsz évben elemeire cincáltam őket, ettől még nem oldódott fel a görcs a gyomromban. De most két év után újra repültem, és szeretném veletek megosztani a kalandomat.

Egy agorafóbiás útja a legközelebbi élelmiszerboltba leginkább vad kalandra hasonlít a medvékkel teli erdőbe. Éles zajok, gyenge lábak, erős szívdobogás, szorító mellkas, szédülés és még sorolhatnám. A legfélelmetesebb események csúcsán mégis az utazási formák állnak nálam. A városi és távolsági busz a nagy mumusom (élén a hét órás Krakkó-Budapest távval), de a tortán a habot mégiscsak a repülés képviseli.

dd8f1855984188cb41997a21840d936b

Általában mi, pánikosok attól félünk a legjobban, hogyha szorult helyzetbe kerülünk, hogyha képtelenek vagyunk elmenekülni saját magunktól. Amikor a pánik összeszorítja a torkunkat, akkor a leggyorsabb, hogyha azonnal menekülőre fogjuk (főleg az otthon biztonsága a legmegnyugtatóbb ilyenkor). A repülőgépen ez semmiképpen sem lehetséges. Ezelőtt mentálisan már milliószor megállítottam magamban a buszt, megvárattam az utazóközönséget, és hagytam, hogy az agyam a borzalmakig szárnyaljon. A repülőn azonban még mentálisan sem tartom lehetségesnek, hogy hirtelen kényszerleszállásra kényszerítsem a gépet. A gondolataimban egyedül az maradt, hogy őrültként futok végig a sorok között, és könyörgök a személyzetnek, hogy engedjenek ki. Ezek a végkimenetelek viszont egyáltalán nem tűntek kecsegtetőnek.

Így egyetlen dolgot tehettem agorafóbiás álmodozó utazóként és két év után visszatértem a ringbe. Látni akartam Párizst és egy kedves íróbarátnőmet, újra kalandot akartam. Egy hónapig groteszk, visszatérő álmaim voltak a repüléssel kapcsolatban. Egy héttel előtte pedig a testem elkezdte játszani érdekes játszmáit. Jött a fájó gyomor, a görcsölő has, a nehéz fej és az internet. Természetes, hogy bújtam az internetet tippekért és trükkökért. Tudtam, hogy a repülési félelmemmel végképp nem vagyok egyedül. Kevesen félnek a kenyérvásárlástól, de annál többen a repüléstől. Az ismert emberek vicces repülős-félelmes történetei megnyugtattak. De annál is jobban Claire Weekes, aki minden pánikos, agorafóbiás és kényszeres mentsvára lehet. Én úgy érzem, hogy a század elején született néninél senki, de senki nem érti meg jobban a pánikbetegeket. Az összes könyvét, hanganyagát szeretettel ajánlom mindenkinek.

2e0bcedf504c9faf81a0cc0192439094

Szombat reggel így felszerelkeztem. A biztonság kedvéért volt nálam nyugtató (gyógynövényes és igazi, bár használatba nem kerültek), rágó, erős mentolos cukor (állítólag eltereli a figyelmet), diákcsemege (a B-vitamin sokat segít), a kedvenc kispárnám, e-book olvasó, rengeteg mindfulness meditáció (mindenkinek ajánlott: www.headspace.com) és persze a vőlegényem.  Igyekeztem minden lehetséges szorongást minimálisra csökkenteni, így a táskát lecentiztem, a jegyeket rendszereztem, a folyékony anyagokat gondosan különcsomagoltam. Ezzel készen álltam a nagy útra.

Claire Weekes szerint egyetlen dolgot kell tenni: haladni előre, és elfogadni minden testi érzést, ami felbukkan. Pánikosként elmondom, hogy nagyon nehéz az ellazulás, amikor az ember keze remeg, a szíve gyorsan kalapál, az izmai feszülnek és alig kap levegőt, de nem lehetetlen. Ennek ellenére nincs mit tenni, ha harcolunk ellene, még több feszültséget kreálunk.

Így hát letettem a fegyvert. Nyáron megadtam magam, nem harcoltam tovább az agorafóbia ellen. Továbbra is csak barátkozok a szorongásommal, igyekszem kíváncsi lenni felé. Ugyanis, ha nem vagyok kíváncsi, akkor minden lefagy, akkor semmi sem működik. A harc túlzottan fárasztó, nekem pedig nem szabad erre pazarolnom az energiámat. Ennél sokkal jobb dolgok is vannak a világon.

Görcsös gyomorral, izzadó tenyérrel és érzelmi hullámokkal ültem a repülőn, vártam, hogy jöjjön Párizs, és két óra múlva megérkezett. Nem rohantam őrültként a folyosón. Inkább csak lassan elkezdtem gyógyulni.

fb67bacf26b9b96f91efb905727849a5

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.