Alkoss kézen fogva a félelemmel

Az idei NaNoWriMóm nem indult teljesen úgy, ahogy terveztem. Pedig szeptember közepén lelkesen megszavaztattam veletek, hogy mit is írjak novemberben, amire összesen 36-an szavaztatok is, aminek nagyon örültem. Aztán valahogy közbeszólt az élet, és október végén úgy ültem a NaNoWriMo birminghami találkozóján (erről még később írok), hogy halvány lila fogalmam sem volt, hogy mit is fogok írni. Valahogy nem kalkuláltam bele, hogy a Lengyelország-Magyarország-Anglia költözés még annyi teret sem fog hagyni a gondolataimnak, hogy elalvás előtt gondolkodjak a regényemen. Ennek ellenére nem adtam fel, és próbáltam az általatok megszavazott regényt október utolsó napjaiban gatyába rázni. El is kezdtem vele a NaNózást. Két napig sikerült foglalkoznom az új regénnyel, aztán egy hirtelen elhatározástól vezérelve regényt cseréltem. Most elmondom nektek, mi is történt 🙂

Azt hiszem, minden író fél, ez valahogy a lételemünk. Jelentős mennyiségű negatív gondolat nélkül egészen nehéz írónak lenni. Én legalább milliónyi félelmet tudok felsorolni, ami felmerül az írás folyamata közben. A kedvenceim: lesznek-e új megírható ötleteim? Át fogom-e élni írás közben a ragaszkodást, a katarzist? Merre is haladok egyáltalán? Szétesik-e a történet? Elég magas-e a nyelvi szint? Jók-e a karakterek? Be tudom-e fejezni egyáltalán?

tumblr_lo05mwbmne1qh6evk

A sort körülbelül addig folytathatnám, amíg halálra nem unnátok, így inkább elmesélem, hogy engem is a félelem vezérelt arra, hogy inkább egy új regénybe akarjak kezdeni idén novemberben, minthogy fogjam magam, és befejezzem, amit most írok. Körülbelül éppen október 31-én írhattam le az ötvenezredik szavát az éppen aktuális írt regényemnek, ami Február munkacímen fut. Nem akartam befejezni, mert annyira élvezem a történetet.

ecffad8e4e9d30034276fcad0d708f5c

Aztán a NaNoWriMo második napján ráébredtem, hogy képtelen vagyok addig egy új történetbe belemerülni, amíg be nem fejezem azt, ami már majdnem egy éve a fejemben mozgott. Ezért is szeretem annyira a NaNoWriMót. Az ember ebben a hónapban kénytelen szembenézni mindenféle félelmemmel, mert máshogy képtelenség megcsinálni az ötven ezer szót. Egyszerűen le kell ülni és haladni szépen előre az ismeretlenbe. Persze a legjobb úgy, hogyha van mellettünk egy-két-három társ, akik hasonlóan félreteszik a bizonytalanságukat, és leülnek írni. Harminc napig igyekszünk lecsendesíteni a fejünkben sikító hangokat. Mint, ahogy a legjobb barátnőm megkérdezte tőlem a NaNo elején, hogy az normális, hogy teljesen rossznak érzi az egészet? A válaszom egyértelmű igen volt. Félünk, de próbálunk lenyúlni a tudatalattink legmélyebb rétegeibe.

Azóta mát 21 ezer szónál járok a régi/új regényemben, és minden félelemmel teli bizonytalanságom ellenére a végére fogok érni novemberben. Ennek ellenére jó döntést hoztam, nem halogathatom folyamatosan a befejezést, nem hagytam, hogy a félelem irányítsa a lépéseimet. És a bűntudat, hogy szépen figyelmen kívül hagytam a kéréseteket, hogy megírjam a Megbélyegezve című regényemet 🙂 Annyit tudok ígérni, hogy még visszatérek ahhoz a történethez is.

78b33c17667825a8feadbffb1d964009

Hajrá minden félő írónak, aki leül a számítógépe elé minden nap, és hajlandó elmerülni a félelem bugyrai közé! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.